
Futó nagykövet
Fix támogatások
3235 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
3235 lej
Nagyköveti motiváció
Tősgyökeres Nagyalambfalviként számomra mindig is fontos volt, hogy olyan ügyek mellé álljak, amelyek a közösségünk javát szolgálják. Azt hiszem és vallom, ahhoz, hogy egy közösség fennmaradhasson és fejlődhessen, szükség van arra, hogy a benne élő emberek maradandót alkossanak, ezáltal egy szilárd alapot biztosítsanak a jövő generációi számára. Úgy látom, minden olyan dolog ami közösségi munkával jött létre, az elmúlt évek alatt, nagyobb megbecsülést kap és egy jó példa arra, hogy együtt erősebbek vagyunk. A mai rohanó világban egyre nehezebb kapcsolatokat létesíteni/ápolni, így ez a játszótér nem csak a gyerekek számára lenne fontos, hanem a szülőknek is, mivel ez a közösségi tér segíthetne az itt élő családok összekovácsolásában.
A képviselt projekt célja
Az elmúlt néhány évben Nagygalambfalván, a helyi önkormányzat által, munkálatok kezdődtek, egy új, közösségi tér kialakítása érdekében.
Itt csordogál a "bánatos királylány csorgójának" ivóvize, itt jött létre egy díszhalakkal és vízinövényekkel színesített tó és nemrég itt épült meg az a Várféle, amely Csaba királyfi hajdani várát idézi.
Rengeteg munka árán, amelyben jelentősen résztvettek a falu lakói, egy új helyszín teremtődött, melyet értékként tarthatunk számon egész Udarhelyszéken.
A jövőre tekintve számos terv áll rendelkezésre, amelyek által különleges és érdekes lehet majd minden korosztály számára ide ellátogatni.
Mi most, a nagygalambfalvi családok nevében, a játszótér létrehozásának anyagi fedezetét szeretnénk támogatni, gyermekeink öröméért.
Azt reméljük, hogy mivel ez a hely sokaknak kellemes, nyugodt hangulata által kikapcsolódást kínál, lesznek támogatóink, akik meglátják ennek a projektnek a csodáját.
5 km
Vállalt teljesítmény
5.4 km
Teljesített táv
3 235 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
---|---|---|---|
Szőcs Attila
|
100 lej | fizetve | |
Bartalis Tünde Anikó
|
50 lej | fizetve | |
Feleki Barni és családja
|
200 lej | fizetve | |
Kocs Csilla és Robi
|
50 lej | fizetve | |
Kecseti Ibolya
?
|
300 lej | fizetve | |
Feleki Ferenc
|
20 lej | fizetve | |
Adomány Adomány
|
25 lej | fizetve | |
Jótékonysági délután
|
25 lej | fizetve | |
Kecseti Irén
|
50 lej | fizetve | |
Major Júlia
|
10 lej | fizetve | |
Bartha Bálint
|
100 lej | fizetve | |
Adomány Adomány
|
25 lej | fizetve | |
Ismeretlen Ismeretlen
|
25 lej | fizetve | |
Névtelen Névtelen
|
25 lej | fizetve | |
Adomány Adomány
|
25 lej | fizetve | |
Szőcs Róbert
|
50 lej | fizetve | |
Nagy Joli
|
10 lej | fizetve | |
Szakács Andrea
|
10 lej | fizetve | |
Major Emese
|
25 lej | fizetve | |
Kecseti Tímea
|
15 lej | fizetve | |
Miklósi Ildikó
|
15 lej | fizetve | |
Major Anna
|
10 lej | fizetve | |
Pap Éva
|
10 lej | fizetve | |
Csomor Tünde
|
10 lej | fizetve | |
Kányádi Tünde
|
10 lej | fizetve | |
Demeter Gyula És Ildikó
?
|
10 lej | fizetve | |
Simó Melánia
|
10 lej | fizetve | |
Kányádi Szabó Aranka
|
10 lej | fizetve | |
Major Tibor
|
20 lej | fizetve | |
Benedekfi Lóránd és Andrea
?
|
50 lej | fizetve | |
Csíki Mihály és Melánia
|
50 lej | fizetve | |
Benedekfi Norbi és Enikő
|
150 lej | fizetve | |
Kányádi Sámuel
|
200 lej | fizetve | |
Kecseti János
|
150 lej | fizetve | |
Major Tibor
?
|
20 lej | fizetve | |
Feleki Izabella
|
100 lej | fizetve | |
Szőcs Misike és Tina
?
|
200 lej | fizetve | |
Máthé Enikő és Ádám
|
100 lej | fizetve | |
Bartha Szidónia
?
|
200 lej | fizetve | |
Bokor Ibolya
?
|
100 lej | fizetve | |
Major Orsolya
?
|
100 lej | fizetve | |
Szőcs Eva
?
|
50 lej | fizetve | |
Kecseti Tímea
|
100 lej | fizetve | |
Szőke Irma és Mihály
?
|
200 lej | fizetve | |
Mátyás Helga
?
|
100 lej | fizetve | |
Kiss Imola
|
20 lej | fizetve | |
Albert Attila
?
|
50 lej | fizetve | |
Bokor Annamária
|
50 lej | fizetve |