Asociatia Nagy Homoród menti Táltos Lovasudvar
- Projektvezető: Hegyi Tünde Rózsa
- E-mail cím: hegyitunderozsa@yahoo.ro
- Telefonszám: 0748680211
- Teljesítés helyszíne: Homoródszentpál
A projekt célja
A projektünk célja, hogy a gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt megismertessük az ősmagyarok , őseink házát.
Fontosnak tartjuk, hogy jurtánkkal hozzá tudjunk járulni egy olyan közösség kialakításához, akiknek fontos a tananyagon túl megismerni az őseink lakhelyét, szokásait, történelmét amely részévé válhatnak saját maguk is. Továbbá kiterjesszük a faluközösség és helybeli oktatási intézmény részére is a jurtát és ezáltal is összekapcsolnánk a múltunkat felidéző értékeinket, tudást amit szeretnénk fiataljainkkal megismertetni.
A projekt rövid leírása:
Nagyon sokat, gondolkodtunk, hogy milyen projekttel nevezzen be lovasudvarunk a Fuss Neki adománygyűjtő programba. Aztán a jurtát tűztük ki célként. Miért?
Biztosan mindenkinek vannak iskolás kori élményei, amikor ősmagyarjainkról tanultak. Sok minden elhangzott és feledésbe is merült idővel. De mi lett volna ha a beszélt tananyagot meg lehetett volna érinteni, összerakni, benne tanulni?
Teret szeretnénk adni a tanulásnak a gyerekeknek és minden tanulni vágyó személy számára.
Táborok alkalmával is kiválóan tudjuk alkalmazni, mint ősmagyar lovastábor alappillére. Teljesen beleillik a tábor tematikájában, mondtatni teljessé teszi a tábort. Adottak a lovak, a terület, tanulási vágy, így már csak a jurta hiányzik.
Minden tevékenységnek helyet adna, mint például, rovásírás tanulás, nemezelés, őseink viseleteinek bemutatása. Beszélgetéseknek is helyet ad, így még inkább érezhetjük a hely erejét. Betekintést szeretnénk nyújtani minden érdeklődőnek, szülőnek akik szeretnék, hogy gyermekeik ne csak a tananyagból ismerjék meg őseink szokásait, mindennapjait, hanem kicsit legyenek részesei annak a világnak. Minden berendezést korhű módon szeretnénk elhelyezni a jurtában, hogy minél jobban tükrözze azt a világot ahol éltek .
Mi is a jurta?
Honfoglaló őseink a nomád állattartó népek közé tartoztak, állandó hajlékuk nem lévén, sátrakban laktak. Minden valószínűség szerint – a források nagy része ezt bizonyítja – a magyarság kör alaprajzú nemezsátrakban élt. Gyorsan fölállítható és szétszedhető, lóra, kocsira málházható, könnyű szerkezetű kupolasátor. Vázépítménye két részből áll: oldalfalát falécekből álló rácsszerkezet alkotja, amely hajlítható, összetolható, széthúzható. Az ollós vázat bőrszíjak erősítik össze. Tetővázát gömbhéjszerűen álló íves lécbordák alkotják, amelyek egy középső kerékabroncsba futnak össze. Felületére nemezborítás kerül, lószőrből font kötelekkel rögzítve.
Köszönjük, hogy támogatsz és hálánk jeléül lehetőséget teremtünk, hogy megalapozd a gyereked ősmagyarságról szerzett tudását!
-
7000 lej Kitűzött célösszeg
-
5460 lej Lehetséges támogatások
-
5460 lej Kifizetett támogatás
Benkő Kitti-Vanda
- Vállalt teljesítmény: 5 km
- Teljesített táv: 5 km
- Fix össztámogatás: 200 lej
- Kilométerenkénti össztámogatás: -
- Összes lehetséges támogatás: 200 lej
- Kifizetett támogatás: 200 lej
Már harmadjára jelentkezek a Fuss Neki projektre mivel ennyit én is hozzátehetek a lovasudvarhoz. Idén a jurtáért futunk,ami nagyon jó ötlet, mert így megismerhetjük őseink èletformáját is.
Támogató | Fix összeg | Összeg / km vállalt: 5 Km | teljesített: 5 Km |
Kifizetés |
---|---|---|---|
Monika Miklos | 50 lej | 50 lej | |
Katalin Orbán | 50 lej | 50 lej | |
Benko Agota | 100 lej | 100 lej |
Chiverega Panna
- Vállalt teljesítmény: 2 km
- Teljesített táv: 2 km
- Fix össztámogatás: 270 lej
- Kilométerenkénti össztámogatás: -
- Összes lehetséges támogatás: 270 lej
- Kifizetett támogatás: 270 lej
Nagyon szeretek lovagolni,szeretem ezt a lovasudvart és szeretném nagykövetként támogatni.
Támogató | Fix összeg | Összeg / km vállalt: 2 Km | teljesített: 2 Km |
Kifizetés |
---|---|---|---|
Lukács János-Péter | 100 lej | 100 lej | |
Júlia Tankó | 50 lej | 50 lej | |
Fancsali Gyöngyvér | 20 lej | 20 lej | |
Eszter Vass | 20 lej | 20 lej | |
Eva Janosi | 10 lej | 10 lej | |
Anna Fancsali | 50 lej | 50 lej | |
Judit Kovács | 10 lej | 10 lej | |
Györfi Magdolna | 10 lej | 10 lej |
Hegyi Kevend
- Vállalt teljesítmény: 2 km
- Teljesített táv: 5 km
- Fix össztámogatás: 1000 lej
- Kilométerenkénti össztámogatás: -
- Összes lehetséges támogatás: 1000 lej
- Kifizetett támogatás: 1000 lej
Itt élek, és szeretem ezt az életformát. Nagyon szeretném ha sikerülne jurtát vásárolni, mert nagyon sok mindent tudunk tanulni ami engem érdekel. Köszönöm a támogatásod!
Támogató | Fix összeg | Összeg / km vállalt: 2 Km | teljesített: 5 Km |
Kifizetés |
---|---|---|---|
Fazakas Erika | 50 lej | 50 lej | |
Helyszínen gyűlt adományok | 100 lej | 100 lej | |
Tódor Mihály és Zita | 50 lej | 50 lej | |
Nagy Enikő és Csaba | 50 lej | 50 lej | |
Dénes Erzsébet | 50 lej | 50 lej | |
Irén dedi | 100 lej | 100 lej | |
Margit & Albert nagyszülők | 300 lej | 300 lej | |
Dédi Dénes Magda | 100 lej | 100 lej | |
Levente &Tünde nagyszülők | 100 lej | 100 lej | |
Tímea Györfi | 100 lej | 100 lej |
Kádár Kriszta
- Vállalt teljesítmény: 5 km
- Teljesített táv: 5 km
- Fix össztámogatás: 810 lej
- Kilométerenkénti össztámogatás: -
- Összes lehetséges támogatás: 810 lej
- Kifizetett támogatás: 810 lej
Mikor egy nyári tábor végén látod a mosolyt a táborozók arcán, ahogy odajönnek megölelni egy közösen eltöltött hét után, a te arcod is mosolyog. Vidáman futok idén is a Táltos színeiben, hogy még nagyobb élményt nyújthassunk a hozzánk látogató kis lovasok számára!:)
Támogató | Fix összeg | Összeg / km vállalt: 5 Km | teljesített: 5 Km |
Kifizetés |
---|---|---|---|
Fazakas Erika | 50 lej | 50 lej | |
Gyöngyvér Ilyés | 10 lej | 10 lej | |
Kádár Enikő | 50 lej | 50 lej | |
Jurgen Hausdorf | 500 lej | 500 lej | |
Tímea Györfi | 100 lej | 100 lej | |
Szakács Irmus | 100 lej | 100 lej |
Kádár Tekla
- Vállalt teljesítmény: 5 km
- Teljesített táv: 5 km
- Fix össztámogatás: 750 lej
- Kilométerenkénti össztámogatás: -
- Összes lehetséges támogatás: 750 lej
- Kifizetett támogatás: 750 lej
Én jó pár éve a Táltos csapatát erősítem és örülök, hogy minden évben a Fuss Neki! keretén belül támogatni tudom egy fontos cél elérésében! Az idén sincs ez másképp, nagyon várom, hogy újabb élményeket gyűjtsünk a jurta falain belül is!:)
Támogató | Fix összeg | Összeg / km vállalt: 5 Km | teljesített: 5 Km |
Kifizetés |
---|---|---|---|
Kádár Enikő | 50 lej | 50 lej | |
Jurgen Hausdorf | 500 lej | 500 lej | |
Tímea Györfi | 100 lej | 100 lej | |
Szakács Irmus | 100 lej | 100 lej |
Makkai Kriszta
- Vállalt teljesítmény: 5 km
- Teljesített táv: 5 km
- Fix össztámogatás: 450 lej
- Kilométerenkénti össztámogatás: 25 lej
- Összes lehetséges támogatás: 475 lej
- Kifizetett támogatás: 475 lej
Én azért szeretném támogatni a Táltos lovasudvart ,mert nagyon összetartoak az emberek ,nagyon kedvesek az oktatok és nagyon szeretek oda járni .
Támogató | Fix összeg | Összeg / km vállalt: 5 Km | teljesített: 5 Km |
Kifizetés |
---|---|---|---|
Fazakas Erika | 50 lej | 50 lej | |
Makkai Erika és Csongi | 150 lej | 150 lej | |
Álmos | 50 lej | 50 lej | |
Gyongyi | 100 lej | 100 lej | |
Szerénke | 100 lej | 100 lej | |
Ildiko STANISLAVOV ILDIKO | 5 lej | 25 lej |
Micle-Csog Gergö
- Vállalt teljesítmény: 5 km
- Teljesített táv: 5 km
- Fix össztámogatás: 200 lej
- Kilométerenkénti össztámogatás: -
- Összes lehetséges támogatás: 200 lej
- Kifizetett támogatás: 200 lej
Micle-Csog Gergö vagyok, immár második alkalommal próbálok segíteni a Táltos-Lovas udvarnak. Hozzátartozik már a mindennapjainkhoz, és mindig szivesen térek vissza ide. Családias hangulat és jó társaság vár. Támogatásotokat elôre is megköszönöm.
Támogató | Fix összeg | Összeg / km vállalt: 5 Km | teljesített: 5 Km |
Kifizetés |
---|---|---|---|
Karola-Éva Micle-Csog | 100 lej | 100 lej | |
Micle-Csog Gergo | 100 lej | 100 lej |
Micle-Csog Laura
- Vállalt teljesítmény: 5 km
- Teljesített táv: 5 km
- Fix össztámogatás: 200 lej
- Kilométerenkénti össztámogatás: -
- Összes lehetséges támogatás: 200 lej
- Kifizetett támogatás: 200 lej
Micle-Csog Laura vagyok, immár második alkalommal próbálok segíteni a Táltos-Lovas udvarnak. Hozzátartozik már a mindennapjainkhoz, és mindig szivesen térek vissza ide. Családias hangulat és jó társaság vár. Támogatásotokat elôre is megköszönöm.
Támogató | Fix összeg | Összeg / km vállalt: 5 Km | teljesített: 5 Km |
Kifizetés |
---|---|---|---|
Karola-Éva Micle-Csog | 100 lej | 100 lej | |
Micle-Csog Gergo | 100 lej | 100 lej |
Nagy Ágnes
- Vállalt teljesítmény: 1 km
- Teljesített táv: 7 km
- Fix össztámogatás: 455 lej
- Kilométerenkénti össztámogatás: -
- Összes lehetséges támogatás: 455 lej
- Kifizetett támogatás: 455 lej
Azért vállalom a futást, mert nagyon szeretem ezt a helyet és az itt lévő embereket és lovakat!
Támogató | Fix összeg | Összeg / km vállalt: 1 Km | teljesített: 7 Km |
Kifizetés |
---|---|---|---|
Kadar Kata | 30 lej | 30 lej | |
Nagy T&L | 200 lej | 200 lej | |
Szécsi Gyöngyi | 50 lej | 50 lej | |
Bernadett Szabó | 25 lej | 25 lej | |
Kinga | 50 lej | 50 lej | |
Mária és Attila Sándor | 100 lej | 100 lej |
Szabó Szonja
- Vállalt teljesítmény: 5 km
- Teljesített táv: 5 km
- Fix össztámogatás: 1100 lej
- Kilométerenkénti össztámogatás: -
- Összes lehetséges támogatás: 1100 lej
- Kifizetett támogatás: 1100 lej
Már harmadjára vállalom a nagykövetséget,mert a lovasudvar fejlesztése érdekében gyerekként ennyit tehetek. A jurta vásárlása csodás ötlet,mert így mindannyian közelebb kerülhetünk őseink életmódjának megismeréséhez.
Támogató | Fix összeg | Összeg / km vállalt: 5 Km | teljesített: 5 Km |
Kifizetés |
---|---|---|---|
Fazakas Erika | 50 lej | 50 lej | |
Sebestyén Klára-Veronika | 50 lej | 50 lej | |
Emese Hegyi | 50 lej | 50 lej | |
Mátyás Hegyi | 50 lej | 50 lej | |
Edit mama | 100 lej | 100 lej | |
Szabó Levente | 300 lej | 300 lej | |
Györfi Péter | 100 lej | 100 lej | |
Magdi mama | 100 lej | 100 lej | |
Tímea Györfi | 300 lej | 300 lej |