Donații

Ambasador biciclist
Donații fixe
2665 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
2665 lei

Motivația asumării rolului de ambasador

Idén Krisztával együtt mi is tekerünk a Fuss NEKI!-n! Kriszta előtt nagy lépés áll, most kezdi a bölcsődét, ezért ez a kezdeményezés különösen közel áll a szívünkhöz. Szeretnénk, hogy ő és kis társai egy szép, zöld, biztonságos és vidám környezetben tölthessék a mindennapjaikat🥰 A támogatásokból szeretnénk zöldebbé tenni az udvart, fákat és növényeket ültetni, biciklitárolót kialakítani, valamint a legkisebbek számára egy árnyékolóval ellátott homokozót létrehozni. A nagyobb gyerekek számára pedig egy belső mozgásteret és játszószobát szeretnénk kialakítani, hogy rossz időben is legyen lehetőségük mozogni, játszani és fejlődni. Most tehát ketten vágunk neki: anya és lánya ❤️ Együtt tekerünk azért, hogy a gyerekeknek még több lehetőségük legyen játszani, mozogni, felfedezni és boldogan megélni a gyerekkor apró pillanatait. 🥹💕 Ha tehetitek, támogassátok a célunkat! Minden apró segítség egy nagy mosolyhoz vezet. Hálásak vagyunk, köszönjük szépen.🌸💚

Scopul proiectului

A kisgyerekeknek szükségük van olyan terekre, ahol a mozgás öröme, a természet közelsége és a fenntartható szokások kéz a kézben járnak. Egy biciklitároló kialakítását tervezzük azért, hogy rendezett helyet biztosítunk a bicikliknek és futóbicikliknek. Arra ösztönözzük a gyerekeket és a szülőket, hogy két keréken, környezetbarát módon közlekedjenek. Célunk az udvar és az utcafront zöldítése is: növényekkel, fák ültetésével tesszük barátságosabbá a környezetet, a legkisebbek szabadtéri játékához pedig egy homokozó-árnyékoló kiépítését is tervezzük a tűző nap elleni védelemért. Valamint az elemista diákjaink számára egy belső mozgásteret és játszószobát szeretnénk kialakítani, és modern mozgásfejlesztő- és játszóeszközökkel (pl. egyensúlyozók, tornaszőnyeg, szivacsmodulok, szenzoros utak és lépőkövek, kisméretű ügyességi eszközök, fejlesztő játékok) berendezni, hogy a rossz idő se legyen akadálya a játékos és örömteli fejlődésnek. Ha teheti, támogassa projektünket!
2 km
Distanța propusă
2 km
Distanța parcursă
2 665 lei
Donații totale

Donații

Donator Suma fixă Suma/km Starea plății
Faluvégi Bartha Noémi
20 lei plătita
Imecs Éva
10 lei plătita
Gubacsi-Feleki Emese
10 lei plătita
Gábor Renáta
50 lei plătita
Kis Katalin
20 lei plătita
Zsuzsanna Cseh
200 lei plătita
Ban Robert
100 lei plătita
Reka Gyorgy
50 lei plătita
Gál Tünde ?
20 lei plătita
Simó Annamária ?
30 lei plătita
Szakács Éva
20 lei plătita
Bedő Erzsébet ?
20 lei plătita
Péter Annabella ?
20 lei plătita
Laszlo Jolan ?
50 lei plătita
Kvarc SRL ?
300 lei plătita
Zsigmond Mónika
30 lei plătita
Szőcs Annamária
20 lei plătita
Deák Réka ?
30 lei plătita
Biró Tamara és Hanna
40 lei plătita
Pálffy Zoltánka ?
40 lei plătita
Katalin Klein
30 lei plătita
Kelemen Család
100 lei plătita
Ozmonda Szoke
15 lei plătita
Beáta Barabás
20 lei plătita
Lilla Barabas ?
20 lei plătita
KATICÁK Bölcsis csoport ?
170 lei plătita
Botorok Annamária
20 lei plătita
Fodor Réka ?
30 lei plătita
Szigyártó Réka
20 lei plătita
Takács Kata
50 lei plătita
Major Margit
20 lei plătita
Györgyi Réka
20 lei plătita
Kornis Judit
30 lei plătita
Szabó Kata ?
50 lei plătita
Demeter Nagy Boróka ?
50 lei plătita
Benczédi Adél ?
20 lei plătita
Bálint Erika ?
10 lei plătita
Csomor Réka ?
50 lei plătita
Szilágyi Irma ?
50 lei plătita
Andrási Kinga ?
30 lei plătita
Fazakas Teréz ?
50 lei plătita
Pitó Andrea ?
30 lei plătita
Rebeka Bulz
50 lei plătita
Tünde Fazakas
20 lei plătita
Szász Csilla ?
50 lei plătita
Simo Nimród és Bálint ?
30 lei plătita
Vas Katalin, Mónika ?
50 lei plătita
Adorjan Márta
100 lei plătita
Axente Magdolna
50 lei plătita
Faluvégi Henrietta
100 lei plătita
Fazakas Lajos ?
100 lei plătita
Dávid Család ?
30 lei plătita
Nagy Emőke ?
20 lei plătita
Cseke Tata, mama ?
100 lei plătita
Prezentare generală a confidențialității

Acest site folosește cookie-uri pentru a-ți putea oferi cea mai bună experiență în utilizare. Informațiile cookie sunt stocate în navigatorul tău și au rolul de a te recunoaște când te întorci pe site-ul nostru și de a ajuta echipa noastră să înțeleagă care sunt secțiunile site-ului pe care le găsești mai interesante și mai utile.