Donații

Ambasador alergător
Donații fixe
310 lei
Donații pe kilometru
275 lei
Total donații posibile
585 lei

Motivația asumării rolului de ambasador

Mindig fontosnak tartottam, hogy kivegyem a részemet a közösségünk szebbé és jobbá tételéből. Amikor felkértek, hogy vállaljam el a nagyköveti szerepet, az első gondolatom az volt: Mikor fogok időt szánni a nagyköveti feladatokra is, a számos egyéb teendőm mellett? Aztán eszembe jutott egy igevers: „Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak.” Jakab 4:17 Ez az igevers arra emlékeztetett, hogy amikor lehetőségünk van valami jót tenni, nem mindig az a kérdés, hogy van-e rá időnk, hanem az, hogy hajlandóak vagyunk-e tenni érte. Ezért örömmel vállaltam el, hogy a legfiatalabb korosztály nagykövete legyek, és hozzájáruljak ahhoz, hogy óvodáink és iskoláink udvarai szebbé, modernebbé, biztonságosabbá és játékosabbá váljanak. Mert hiszem, hogy a gyerekeknek nemcsak tanulási lehetőségeket kell biztosítanunk, hanem olyan környezetet is, ahol öröm számukra játszani, felfedezni, közösségben lenni és fejlődni. És ha ehhez én is hozzá tudok tenni valamit, akkor úgy érzem, érdemes volt elvállalnom. ❤️

Scopul proiectului

A projekt keretében az iskola, óvoda meglévő tereinek és eszközeinek megújítását, valamint a tanulók számára új, hasznos lehetőségek kialakítását tervezzük. Elsőként egy biztonságos és rendezett kerékpártárolót szeretnénk kialakítani, amely ösztönözheti a gyermekeket a kerékpárral való iskolába, óvodába járásra. A régi fajátékok, valamint az udvari asztalok és padok felújításával szeretnénk megőrizni a már meglévő eszközöket, ugyanakkor biztonságosabbá és esztétikusabbá tenni az iskola, óvoda udvarát. Egy mászófal kialakításával új mozgáslehetőséget biztosítanánk a tanulóknak, támogatva az aktív kikapcsolódást és a mozgáskoordináció fejlődését. Az osztálytermek egységes függönyeinek, illetve ablakárnyékolóinak kialakítása rendezettebb és kellemesebb tanulási környezetet teremtene. A könyvtár rendbetételével pedig egy barátságos, jól használható olvasó- és közösségi teret szeretnénk létrehozni.
5 km
Distanța propusă
11 km
Distanța parcursă
585 lei
Donații totale

Donații

Donator Suma fixă Suma/km Starea plății
Bencze István TOMB
20 lei plătita
Kardalus Ferenc ?
20 lei plătita
Józsa Ágnes-Olga
20 lei plătita
Kulcsar Tamas ?
25 lei plătita
Lukács Dániel
30 lei plătita
Lukács Renáta
100 lei plătita
Boer Kata
20 lei plătita
Gothárd Tünde
20 lei plătita
Mihály Éva
50 lei plătita
Borok Melinda ?
20 lei plătita
Csomor Emőke ?
10 lei plătita
Prezentare generală a confidențialității

Acest site folosește cookie-uri pentru a-ți putea oferi cea mai bună experiență în utilizare. Informațiile cookie sunt stocate în navigatorul tău și au rolul de a te recunoaște când te întorci pe site-ul nostru și de a ajuta echipa noastră să înțeleagă care sunt secțiunile site-ului pe care le găsești mai interesante și mai utile.