Ambasador alergător
Donații fixe
625 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
625 lei
Motivația asumării rolului de ambasador
Egy évszázados a magyar nyelvű tanítóképzés Székelyudvarhelyen, aminek jómagam néhány évtizede részese vagyok. Pedás diákként kezdtem, majd iskolai tanácsadó tanárként, pszichológusként folytattam, illetve sok-sok éve a pedagógusképzésben dolgozom egyetemi oktatóként. Magyarán a szakmai életem teljesen összefonódik a tanítóképzéssel. Nem túlzás, hogy néhány ezer óvodapedagógus vagy tanító mondhatja el, hogy a pszichológiával általam ismerkedett. Az SzKA Fuss NEKI! megmozdulásán azért veszek részt, hogy szakmai rendezvényeket támogassunk, olyan konferenciát, vagy egyéb, tudomány köré fűződő eseményt, ami méltósággal és bölcseséggel képviseli azt a nemes szándékot, hogy továbbra is jól és jót tanítsunk.
Scopul proiectului
2027. május 11-én tizenhatodik alkalommal szerveznénk meg a Kompetencia- és tudástranszfer az oktatásban címmel meghirdetett konferenciát, melyre a neveléstudományok néhány jeles külföldi és hazai képviselőjét hívjuk meg előadóként, ugyanakkor egyetemi hallgatóinknak is bemutatkozási lehetőséget biztosítunk, hogy saját kutatási eredményeikről beszámoljanak.
A rendezvény ugyanakkor kiemelt bemutatkozási és szakmai fejlődési lehetőséget kínál egyetemi hallgatóink számára is. A résztvevő hallgatók saját kutatásaik eredményeit mutathatják be, szakmai visszajelzést kaphatnak, valamint tapasztalatot szerezhetnek a tudományos eredmények bemutatásában és megvitatásában. A konferencia ezáltal nemcsak a tudás átadásának, hanem a szakmai párbeszédnek, a kapcsolatépítésnek és a különböző generációk közötti tudástranszfernek is fontos fóruma.
5 km
Distanța propusă
-
Distanța parcursă
605 lei
Donații totale
Donații
| Donator | Suma fixă | Suma/km | Starea plății |
|---|---|---|---|
|
Kolumbán-Balázs Tímea
|
30 lei | plătita | |
|
Ferenczi Kincső-Aneliße
|
50 lei | plătita | |
|
Botond-Attila Kertesz
?
|
50 lei | plătita | |
|
Deák (Pitó) Irénke
|
25 lei | plătita | |
|
Szarvas Zsuzsi
|
20 lei | în așteptarea plății | |
|
Bajkó Boglárka
|
100 lei | plătita | |
|
Márton Attila
?
|
100 lei | plătita | |
|
Lázár Csilla
?
|
50 lei | plătita | |
|
Dósa Zsófia
?
|
100 lei | plătita | |
|
Dósa Eszter
|
100 lei | plătita |