Donații

Ambasador alergător
Donații fixe
705 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
705 lei

Motivația asumării rolului de ambasador

Szia! A Móra Ferenc Általános Iskola 6. osztályos tanulója vagyok. Nagyon szeretek ebbe az iskolába járni, mert a tanórákon és a szünetekben is egy szuper közösség tagja lehetek. Most azért jelentkeztem a Fuss Neki! programba futó nagykövetnek, mert szeretném, ha az iskolánk még modernebb, szebb és biztonságosabb hely lenne mindannyiunk számára. A megszerzett támogatásokból a tantermeinket, a sporttermet, a konyhát és az udvart szeretnénk új, korszerű eszközökkel bővíteni, hogy még jobb körülmények között tanulhassunk, sportolhassunk és tölthessük együtt a szabadidőnket. Kérlek, támogasd a futásomat, és segíts, hogy közösen elérhessük a célunkat! Minden kis segítség és biztatás rengeteget számít a Mórás diákoknak! Köszönöm szépen!

Scopul proiectului

Iskolánk, a Móra Ferenc Általános Iskola közössége, a Fuss Neki! adománygyűjtő program keretében kívánja megvalósítani eszközállományának és környezetének fejlesztését. Mint minden évben, iskolánk közössége – szülők, pedagógusok és diákok – idén is együtt futunk a célért. Az összefogás célja, hogy közös erővel teremtsünk korszerűbb, biztonságosabb és inspirálóbb környezetet gyermekeink számára. A projekt keretében az iskola különböző helyiségeinek és közösségi tereinek korszerűsítését, valamint eszközellátottságának fejlesztését tervezzük. A beszerzések a tantermeket, a konyhát, a sporttermet és az iskola udvarát érintik. A korszerű eszközök hozzájárulnak a gyermekközpontú, biztonságos és modern iskolai környezet kialakításához, ezáltal támogatva a tanulók oktatását, egészséges életmódját, közösségi aktivitását és a szabadidő hasznos eltöltését.
5 km
Distanța propusă
-
Distanța parcursă
705 lei
Donații totale

Donații

Donator Suma fixă Suma/km Starea plății
Névtelen Adományozó
10 lei plătita
Sztojka Eszter ?
50 lei plătita
Menyhart Emoke
50 lei plătita
Balázs Gizella
50 lei plătita
Csont Tímea
50 lei plătita
Elekes Enikő ?
60 lei plătita
Tiboldi Boróka
50 lei plătita
Timea Kiss
50 lei plătita
Gergely Mária
100 lei plătita
Székely Johanna
20 lei plătita
Vinitor Andrea
30 lei plătita
Szabados Imola
100 lei plătita
Janos Klaudia
15 lei plătita
Gergely Melinda
50 lei plătita
Tóth Irén
20 lei plătita
Prezentare generală a confidențialității

Acest site folosește cookie-uri pentru a-ți putea oferi cea mai bună experiență în utilizare. Informațiile cookie sunt stocate în navigatorul tău și au rolul de a te recunoaște când te întorci pe site-ul nostru și de a ajuta echipa noastră să înțeleagă care sunt secțiunile site-ului pe care le găsești mai interesante și mai utile.