Ambasador plimbător
Donații fixe
200 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
200 lei
Motivația asumării rolului de ambasador
Megtisztelő, hogy a Mariánumért vállalhatok néhány kilométert, támogatva ezzel a működésüket, a programjaikat. Családunk számára mindig fontos szempont volt, hogy a gyermekeink az általunk is értékelt és megbecsült környezetben és közösségben növekedjenek, mely az épülésüket szolgálja, s szorosan összefonódik a teremtett világgal, annak teljességével. Hiszem, hogy a szakkollégiummal való együttműködés is fontos lépés efelé, ezért teljes válszélességgel állunk a rajthoz október 3-án.
Scopul proiectului
A Mariánum Egyesület által működtetett Gub Jenő Kollégium célja, hogy élményszerű természetismereti és néprajzi programokon keresztül erősítse a Sóvidéken élő gyermekek és családok helyi értékekhez való kötődését. A projekt keretében 2026 novembere és 2027 júliusa között több közösségi program valósul meg: novemberben indul egy több fordulós online honismereti csapatverseny, amelyet tavasszal Szovátán megrendezett döntő zár, a legjobb csapatok pedig tanulmányi kiránduláson vesznek részt. Januárban madárgyűrűző programot, májusban egy sóvidéki épített örökséget bemutató, szakvezetéssel kísért értékfeltáró kerékpártúrát, júliusban pedig levendulaszürettel egybekötött gyógynövényes családi napot szervezünk. A projekt eredményeként legalább öt közösségi program valósul meg, erősödik a résztvevők helyismerete, természeti szemlélete és a Gub Jenő Kollégium közössége.
5 km
Distanța propusă
-
Distanța parcursă
200 lei
Donații totale
Donații
| Donator | Suma fixă | Suma/km | Starea plății |
|---|---|---|---|
|
LASZLÓ JUDITH
?
|
50 lei | plătita | |
|
Gyorgypal Ilona
|
100 lei | plătita | |
|
Somodi Zoltan
?
|
50 lei | plătita |