Donații

Ambasador alergător
Donații fixe
1330 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
1330 lei

Motivația asumării rolului de ambasador

Hisszük, hogy egy jobb jövőt azzal építünk, ha lehetőséget adunk a gyermekeknek a kreatív fejlődésre, az önálló kibontakozásra és a közösség megtartó erejének megtapasztalására. Eddig falat raktunk, vakoltunk, festettünk, most gyalogolunk. Köszönjük, hogy támogatsz minket!

Scopul proiectului

Amint azt sokan tudjátok, 12 évvel ezelőtt megálmodtuk, hogy Waldorf óvodát és iskolát hozunk létre Udvarhelyen. Ez sikerült is, hiszen – az összetartó szülői és pedagógusközösség kitartó munkájának köszönhetően – jelenleg 3 óvodai csoportunk és 7 osztályunk működik! A lengyelfalvi iskola épületében mindössze két tanterem állt rendelkezésünkre, ezért úgy döntöttünk, hogy új iskolaépületeket építünk. Az elmúlt években elkészült az első két épület (az első 2, a második 4 tanteremmel) – amely megvalósításhoz jelentős mértékben hozzájárultak a FUSSNEKI! keretében összegyűjtött adományok. Következő célkitűzésünk egy harmadik épület felépítése, amely újabb osztályteremnek, valamint euritmia- és zeneteremnek adna helyet. Az építkezést a szülők kalákában, szabadidejükben végzik, hogy gyermekeink megtapasztalhassák a Waldorf-pedagógia előnyeit, amelyek hosszú távon egész közösségünkre pozitív hatással lehetnek. Segítsetek, hogy tovább építhessük Lengyelfalván a fej, a kéz és a szív iskoláját!
5 km
Distanța propusă
5 km
Distanța parcursă
1 330 lei
Donații totale

Donații

Donator Suma fixă Suma/km Starea plății
Zsogon Katalin
50 lei plătita
Nagy Erika Sütő
50 lei plătita
Fekete Éva
50 lei plătita
Ajvasz Sára ?
50 lei plătita
Bence Haáz
50 lei plătita
Köllő Zsanett
30 lei plătita
Dobai-Pataky Erika
20 lei plătita
Köllő Család
300 lei plătita
Benedek Csilla
50 lei plătita
Deneș Izabella
50 lei plătita
Illyés Zoltán ?
50 lei plătita
Farkas Melánia
50 lei plătita
András Ervin-Sándor ?
200 lei plătita
Pál Zoltán
50 lei plătita
Levente Jakab
50 lei plătita
Kiss Éva
50 lei plătita
Rakosi Csaba ?
50 lei plătita
Ferencz Judith ?
100 lei plătita
Köllő Bence
30 lei plătita
Prezentare generală a confidențialității

Acest site folosește cookie-uri pentru a-ți putea oferi cea mai bună experiență în utilizare. Informațiile cookie sunt stocate în navigatorul tău și au rolul de a te recunoaște când te întorci pe site-ul nostru și de a ajuta echipa noastră să înțeleagă care sunt secțiunile site-ului pe care le găsești mai interesante și mai utile.