Donații

Ambasador plimbător
Donații fixe
265 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
265 lei

Motivația asumării rolului de ambasador

Nyolc évig voltam a Peda diákja. Innen indultam, és ide tértem vissza – immár tanárként. Úgy érzem, megtaláltam a helyem, és most szeretnék én is tenni azért a közösségért, amelynek annyi mindent köszönhetek. A székelyudvarhelyi tanítóképzés 100 éves évfordulója különleges mérföldkő, amelyet méltóképpen szeretnénk megünnepelni. Hiszem, hogy a tervezett programok minden korosztályt megszólítanak majd, és lehetőséget adnak arra, hogy együtt ünnepeljünk. Fontos számomra az évkönyv megvalósítása is, hogy büszkén tekinthessünk vissza az iskola 100 éves történetére, és megőrizzük mindazt, amit a Peda közössége az évek során létrehozott. Én innen indultam, ide tértem vissza – most pedig szeretnék tenni azért, hogy ez a születésnap valóban közös ünnep legyen.

Scopul proiectului

A Benedek Elek Pedagógiai Líceum a székelyudvarhelyi tanítóképzés fennállásának 100. évfordulója alkalmából olyan komplex, többnapos jubileumi programsorozat megvalósítását tervezi, amely méltó módon állít emléket az intézmény egy évszázados pedagógiai múltjának, ugyanakkor a jelenlegi diákok számára élményszerű és értékteremtő közösségi tapasztalatokat kínál. A centenáriumi eseménysorozat szervesen kapcsolódik iskolánk névadója, Benedek Elek születésének 168. évfordulójához, ezáltal két olyan meghatározó kulturális és pedagógiai mérföldkő találkozik, amelyek intézményünk identitásának fontos részét képezik. A programokat más jellegű pályázati forrásokból és önerőből a következő tevékenységekkel szeretnénk kiegészíteni: mesemondó verseny, kreatív workshopok, kvízjátékok, képzőművészeti pályázat és filmvetítés, továbbá "Az én másik arcom’’ immáron hagyománnyá vált kézműves- kreatív kiállítás és bemutató, ahol a diákok bemutathatják iskolán kívüli kreatív tevékenységeiket.
4 km
Distanța propusă
-
Distanța parcursă
265 lei
Donații totale

Donații

Donator Suma fixă Suma/km Starea plății
Fazakas Csenge
20 lei plătita
Forrő Réka
30 lei plătita
Kovács Gyöngyvér
25 lei plătita
Kencse Ildikó
15 lei plătita
Esztány Rozi
20 lei plătita
Csomor Tünde
20 lei plătita
Fülöp Ágnes ?
30 lei plătita
Ágnes Vass
25 lei plătita
Nagy Zsuzsa
50 lei plătita
Olasz Szende ?
30 lei plătita
Prezentare generală a confidențialității

Acest site folosește cookie-uri pentru a-ți putea oferi cea mai bună experiență în utilizare. Informațiile cookie sunt stocate în navigatorul tău și au rolul de a te recunoaște când te întorci pe site-ul nostru și de a ajuta echipa noastră să înțeleagă care sunt secțiunile site-ului pe care le găsești mai interesante și mai utile.