Ambasador alergător
Donații fixe
2055 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
2055 lei
Motivația asumării rolului de ambasador
Mi vagyunk a székelylengyelfalvi waldorf iskola ötödikesei és idén mi is nagykövetként segítjük a nagy csapatot.
Ebben az évben együtt szaladunk azért, hogy tovább épülhessen az iskolánk. Mi voltunk az elsők, akiknek a szülei saját kezükkel építettek tantermet, ezért pontosan tudjuk, milyen jó érzés nap mint nap egy szeretet-épületben tanulni. Most a kicsikért futunk, hogy ők is megtapasztalhassák ezt jövőre. Minden adománynak nagyon örülünk, kicsinek és nagynak egyaránt. 💛
Köszönjük, hogy mellénk álltok és támogattok minket!
Scopul proiectului
Amint azt sokan tudjátok, 12 évvel ezelőtt megálmodtuk, hogy Waldorf óvodát és iskolát hozunk létre Udvarhelyen. Ez sikerült is, hiszen – az összetartó szülői és pedagógusközösség kitartó munkájának köszönhetően – jelenleg 3 óvodai csoportunk és 7 osztályunk működik! A lengyelfalvi iskola épületében mindössze két tanterem állt rendelkezésünkre, ezért úgy döntöttünk, hogy új iskolaépületeket építünk. Az elmúlt években elkészült az első két épület (az első 2, a második 4 tanteremmel) – amely megvalósításhoz jelentős mértékben hozzájárultak a FUSSNEKI! keretében összegyűjtött adományok. Következő célkitűzésünk egy harmadik épület felépítése, amely újabb osztályteremnek, valamint euritmia- és zeneteremnek adna helyet. Az építkezést a szülők kalákában, szabadidejükben végzik, hogy gyermekeink megtapasztalhassák a Waldorf-pedagógia előnyeit, amelyek hosszú távon egész közösségünkre pozitív hatással lehetnek. Segítsetek, hogy tovább építhessük Lengyelfalván a fej, a kéz és a szív iskoláját!
4 km
Distanța propusă
4 km
Distanța parcursă
2 055 lei
Donații totale
Donații
| Donator | Suma fixă | Suma/km | Starea plății |
|---|---|---|---|
|
Sebestyén Anna
|
50 lei | plătita | |
|
Fülöp Hajnal
|
50 lei | plătita | |
|
Sarolta Szabadi
|
25 lei | plătita | |
|
Biró József
|
50 lei | plătita | |
|
Pap Attila
?
|
55 lei | plătita | |
|
Berkeczi Eva
|
25 lei | plătita | |
|
Bóné Gábor
|
200 lei | plătita | |
|
Andorkó-Gál Kinga
|
50 lei | plătita | |
|
Szilveszter Berei Boróka
|
200 lei | plătita | |
|
Józsa Attila
|
50 lei | plătita | |
|
Somolyak Tamas
|
30 lei | plătita | |
|
Pap Család
|
100 lei | plătita | |
|
Rákosi Ibolya
|
50 lei | plătita | |
|
Tasnádi Jutka
|
100 lei | plătita | |
|
Andorko erzsébet
|
50 lei | plătita | |
|
Kozma Család
?
|
50 lei | plătita | |
|
Major Veres Gyöngyvér
|
20 lei | plătita | |
|
Pál Szilárd
|
50 lei | plătita | |
|
Benedekfi Ibolya
?
|
100 lei | plătita | |
|
Denes Szerenke
|
50 lei | plătita | |
|
Chripkó Teréz
|
100 lei | plătita | |
|
Nyulas Eva
|
100 lei | plătita | |
|
Peter Emese
?
|
100 lei | plătita | |
|
Bodurian Agota
|
50 lei | plătita | |
|
Abraham Barna
|
100 lei | plătita | |
|
Abodi-Nagy Blanka
?
|
50 lei | plătita | |
|
Rakosi Csaba
|
100 lei | plătita | |
|
Bodnar-Florian Reka
?
|
100 lei | plătita |