Ambasador biciclist
Donații fixe
70 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
70 lei
Motivația asumării rolului de ambasador
A tavalyi évben csak a pálya széléről biztattam a csapattársaimat , az idén én is "nyeregbe szállok" , hogy elérjük az idei Fuss neki!-n kitűzött célunkat, miszerint jó lenne egy kis "ifjúsági terem" ahová el tudnak vonulni a kisebb-nagyobb gyerekek és tudnak együtt lenni, beszélgetni, jól érezni magukat itthon úgy ,hogy nem hagyják el a falú táblát. Nagyon hálásak vagyunk a tavalyi Fuss Nekin összegyűlt összegért, amiből sok kültéri,sportoláshoz alkalmas projekt valósult meg. Reméljük,hogy az idén is teljesülni fog a kitűzött cél. Akár egy kávé összegével is támogathatsz, sok kicsi sokra megy.
Scopul proiectului
Mozgásban a falu – közösség minden évszakban
A tavalyi Fuss Neki! kampány során elindított közösségi tér mára valódi élettel telt meg. A megvásárolt sporteszközöket, padokat és árnyékolót fiatalok és felnőttek egyaránt használják, saját erőből pedig a terület egy részét is letérköveztük. Jó látni, hogy valóban érdemes volt a befektetett munka: mozgásba lendült a falu.
Idén szeretnénk ezt tovább folytatni. A támogatás nagyságától függően tovább térköveznénk a területet, újabb két asztal-pad szettet és szabadtéri kondigépeket vásárolnánk. Emellett egy közösségi terem felújítását is tervezzük, ahol a fiatalok a hosszú téli estéket is együtt tölthetnék. Pingpongasztal, csocsóasztal, asztalok és székek mellett néptáncoktatást, nótaesteket és más közösségi programokat is szerveznénk.
Célunk, hogy egész évben legyen egy hely, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, szórakozhatnak és közösséget építhetnek. Mert egy falu akkor él igazán, ha a fiataljai is megtalálják benne a helyüket.
50 km
Distanța propusă
-
Distanța parcursă
70 lei
Donații totale
Donații
| Donator | Suma fixă | Suma/km | Starea plății |
|---|---|---|---|
|
Elek Attila
|
70 lei | plătita |