Ambasador plimbător
Donații fixe
103 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
103 lei
Motivația asumării rolului de ambasador
Számomra és a városban élő fiatalok számára is nagyon fontos a Székelyudvarhelyi Diáknapok, amelyen igazából megmutathatják a fiatalok önmagukat. Valamint az UFF nagy részese volt a gimnáziumi éveimnek, ezért a legkevesebb amit megtehetek értük az, hogy részt veszek ezen a rendezvényen.
Scopul proiectului
A Diáknapok bemelegítő hétvége egy háromnapos eseménysorozat, amely naponként különböző témákkal hangolja a fiatalokat a májusban megszervezésre kerülő Diáknapokra. Azt már régóta tudjuk, hogy a Diáknapok messze túlmutat május első hetén, városunk középiskolásai hetekkel, hónapokkal azelőtt csapatokba szerveződve készülnek, dolgoznak, terveznek és szerveznek, hogy aztán még a nyári vakációban is boldogan nosztalgiázhassanak.
Az első nap tematikája a sportok, pénteken foci-, streetball-, valamint e-sport bajnokságokra kerül sor, amelyeket a döntő mérkőzések után egy afterparty is követ.
A második nap a kultúra kerül előtérbe, egy mozgalmas városi vetélkedővel, ahol a jelentkezők kipróbálhatják tudásukat és ismereteiket városunkkal kapcsolatban. Az estét filmvetítéssel zárjuk.
A harmadik nap a közösségre épít, többek között kocsmakvízre, slam poetryre és DJ vetélkedőre kerül majd sor. A hétvége befejezéseként egy zárókoncerttel is készülünk, majd az egész sorozatot a nyertes DJ zárja.
10 km
Distanța propusă
-
Distanța parcursă
103 lei
Donații totale
Donații
| Donator | Suma fixă | Suma/km | Starea plății |
|---|---|---|---|
|
Toth Timea
?
|
33 lei | plătita | |
|
Kovács Rebeka
|
20 lei | plătita | |
|
Pálffy Éva
|
50 lei | plătita |