Running ambassador
Fix donations
320 lei
Per kilometer donations
-
Total possible donations
320 lei
Motivation for taking on the ambassador role
Számomra fontos a mozgás-stúdió megvalósulása.
Fel kell hívnunk a figyelmet ma arra, hogy az előttünk járó generációknak szükségük van a támogatásunkra.
Szeretet, méltóság, tisztelet- ezzel tartozunk nekik.
Azért gyalogolok, hogy megvalósulhasson ez a hiánypótló kezdeményezés idősek, rászorulók számára akiknek lelki, szellemi gyakorlatok mellett a fizikai erőnlétük javítása is javallott.
Nem hagyhatjuk magukra az öregeket. Ők jelképezik a történelmünket, családi gyökereinket, nekik köszönhetően vagyunk itt és élünk. Kiváló alkalom ez arra, hogy a fiatalokat emberszeretetre, a megélt kor iránti tiszteletre neveljük.
The goal of the project
Gyülekezetünk 2019-ben vásárolta meg a templom melletti ingatlant, melynek földszinti részét közösségi térnek rendezzük be. Egyik teremet mozgás-stúdióként szeretnénk megnyitani az idősebb személyek számára. A tapasztalat azt mutatja, hogy számos idős ember szorul gyógytornára, amit szakirányítással lehet végezni, olyan helyszínen, ahol megfelelő alapfelszerelések állnak rendelkezésre. Városunkban sajnos nincs elég ilyen helyszín, különösen nem ingyenesen használható. Ebben próbálunk meg szeretettel, önkéntes szakirányítással segíteni.
Ehhez a terem padlózatát kell a sajátos igényeknek megfelelően kicserélni, majd a szakember javaslata alapján megvásároljuk a szükséges eszközöket. Heti rendszerességgel fogadnánk személyeket, akik irányítás alatt kezdhetik el a gyógytornát, majd a szakember jelenléte nélkül is szabadon vehetik igénybe a termet.
5 km
Distanța propusă
5 km
Distanța parcursă
320 lei
Donații totale
Donations
Donor | Fix amount | Amount/km | Payment status |
---|---|---|---|
Andras Zsolt
|
20 ron | plătita | |
Bálint Ibolya
|
10 ron | plătita | |
Lukács Zoltán
|
10 ron | plătita | |
Borbély Magdolna
|
35 ron | plătita | |
Szakács-Paál István
|
25 ron | plătita | |
matilda nagy
?
|
50 ron | plătita | |
SC Chronos Consulting SRL
?
|
50 ron | plătita | |
Gál Noémi
|
25 ron | plătita | |
Vinczellér Árpád
|
25 ron | plătita | |
Kantor Katalin
|
50 ron | plătita | |
Id.Zólya Attila
|
20 ron | plătita |