Donații

Ambasador biciclist
Donații fixe
200 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
200 lei

Motivația asumării rolului de ambasador

A Waldorf szemlélet számomra az elfogadásról, a kreativitásról, az egymásra figyelésről és a közösség erejéről szól. Hiszem, hogy amikor összefogunk egy közös célért, akkor valódi eredményeket tudunk elérni. Kérlek támaszd alá ezt te is és támogass lehetőségeidhez mérten! ☺️

Scopul proiectului

Amint azt sokan tudjátok, 12 évvel ezelőtt megálmodtuk, hogy Waldorf óvodát és iskolát hozunk létre Udvarhelyen. Ez sikerült is, hiszen – az összetartó szülői és pedagógusközösség kitartó munkájának köszönhetően – jelenleg 3 óvodai csoportunk és 7 osztályunk működik! A lengyelfalvi iskola épületében mindössze két tanterem állt rendelkezésünkre, ezért úgy döntöttünk, hogy új iskolaépületeket építünk. Az elmúlt években elkészült az első két épület (az első 2, a második 4 tanteremmel) – amely megvalósításhoz jelentős mértékben hozzájárultak a FUSSNEKI! keretében összegyűjtött adományok. Következő célkitűzésünk egy harmadik épület felépítése, amely újabb osztályteremnek, valamint euritmia- és zeneteremnek adna helyet. Az építkezést a szülők kalákában, szabadidejükben végzik, hogy gyermekeink megtapasztalhassák a Waldorf-pedagógia előnyeit, amelyek hosszú távon egész közösségünkre pozitív hatással lehetnek. Segítsetek, hogy tovább építhessük Lengyelfalván a fej, a kéz és a szív iskoláját!
20 km
Distanța propusă
-
Distanța parcursă
100 lei
Donații totale

Donații

Donator Suma fixă Suma/km Starea plății
Bianca Csiki Bianka ?
100 lei în așteptarea plății
Pal Judith-Erzsebet ?
50 lei plătita
Sandor Katalin
50 lei plătita
Prezentare generală a confidențialității

Acest site folosește cookie-uri pentru a-ți putea oferi cea mai bună experiență în utilizare. Informațiile cookie sunt stocate în navigatorul tău și au rolul de a te recunoaște când te întorci pe site-ul nostru și de a ajuta echipa noastră să înțeleagă care sunt secțiunile site-ului pe care le găsești mai interesante și mai utile.