Donații

Ambasador ecvestru
Donații fixe
690 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
690 lei

Motivația asumării rolului de ambasador

Az önkénteskedésem célja, hogy segítsem és támogassam a Marianum Egyesület munkáját, amely különösen fontos számomra, mivel mindkét lányom részt vesz az egyesület foglalkozásain. A lovaglással szeretném a gyermekeket is támogatni és számukra élményt nyújtani.

Scopul proiectului

A Mariánum Egyesület által működtetett Gub Jenő Kollégium célja, hogy élményszerű természetismereti és néprajzi programokon keresztül erősítse a Sóvidéken élő gyermekek és családok helyi értékekhez való kötődését. A projekt keretében 2026 novembere és 2027 júliusa között több közösségi program valósul meg: novemberben indul egy több fordulós online honismereti csapatverseny, amelyet tavasszal Szovátán megrendezett döntő zár, a legjobb csapatok pedig tanulmányi kiránduláson vesznek részt. Januárban madárgyűrűző programot, májusban egy sóvidéki épített örökséget bemutató, szakvezetéssel kísért értékfeltáró kerékpártúrát, júliusban pedig levendulaszürettel egybekötött gyógynövényes családi napot szervezünk. A projekt eredményeként legalább öt közösségi program valósul meg, erősödik a résztvevők helyismerete, természeti szemlélete és a Gub Jenő Kollégium közössége.
10 km
Distanța propusă
-
Distanța parcursă
690 lei
Donații totale

Donații

Donator Suma fixă Suma/km Starea plății
Kádár Tamás Csaba
50 lei plătita
FÜLÖP ANDREA
100 lei plătita
Emese Káli-Székely
50 lei plătita
Török Bernadett
50 lei plătita
Gyenge Lorand
50 lei plătita
Gergely Alpar ?
300 lei plătita
Orban Lilla
50 lei plătita
Kertész Emilia
30 lei plătita
Szász Szabolcs
10 lei plătita
Prezentare generală a confidențialității

Acest site folosește cookie-uri pentru a-ți putea oferi cea mai bună experiență în utilizare. Informațiile cookie sunt stocate în navigatorul tău și au rolul de a te recunoaște când te întorci pe site-ul nostru și de a ajuta echipa noastră să înțeleagă care sunt secțiunile site-ului pe care le găsești mai interesante și mai utile.