Donații

Ambasador alergător
Donații fixe
400 lei
Donații pe kilometru
219 lei
Total donații posibile
619 lei

Motivația asumării rolului de ambasador

Már évek óta segítek nagykövetként. Mindig megfog milyen kreatív projektekkel teszik könyebbé a Down szindromás gyerekek, felnőttek mindennapjait. Ezért kérlek lehetőségedhez mérten segíts, hiszen tudod minden kevés számít!

Scopul proiectului

A Pro Down Alapítvány közösségi és sporteseményt szeretne megvalósítani, amelyre több megyéből érkeznek Down Szindrómával élő gyermekek, fiatalok, családok és meghívott vendégek. Az esemény keretében második alkalommal szervezzük meg a Down Szindrómával élő gyermekek és fiatalok bowling versenyét. A kisebb gyermekek számára külön, játékos akadálypályát alakítunk ki, amelyben mozgásos és ügyességi feladatokon keresztül szerezhetnek örömteli élményeket. BlazePod gyorsasági és reakcióidő-verseny – gyermekeknek, fiataloknak és szülőknek. A Fuss Neki adománygyűjtésből befolyt összeget elsősorban az esemény megszervezésének költségeire szeretnénk fordítani: bowling pályák bérleti díja, a résztvevők számára szükséges kellékek, díjak és emléktárgyak, valamint az esemény lebonyolításához szükséges egyéb költségek. Számunkra a sport nemcsak mozgás, hanem lehetőség az önbizalom, az önállóság és a társadalmi befogadás erősítésére.
10 km
Distanța propusă
10.96 km
Distanța parcursă
619 lei
Donații totale

Donații

Donator Suma fixă Suma/km Starea plății
Simon Kinga
30 lei plătita
Noémi Vita ?
50 lei plătita
Illyés Zoltán
75 lei plătita
Coats Romania
20 lei plătita
Coats Romania
50 lei plătita
Szecsi GYONGYIKE ?
30 lei plătita
Torok Szabolcs
50 lei plătita
Bálint Erika
20 lei plătita
Szente Beáta
20 lei plătita
Szente Beáta
30 lei plătita
Gherman Szabolcs
25 lei plătita
Szente Beáta
20 lei plătita
Prezentare generală a confidențialității

Acest site folosește cookie-uri pentru a-ți putea oferi cea mai bună experiență în utilizare. Informațiile cookie sunt stocate în navigatorul tău și au rolul de a te recunoaște când te întorci pe site-ul nostru și de a ajuta echipa noastră să înțeleagă care sunt secțiunile site-ului pe care le găsești mai interesante și mai utile.