Ambasador biciclist
Donații fixe
70 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
70 lei
Motivația asumării rolului de ambasador
A tábor már az első alkalommal nagyon sokat adott nekem: új élményeket, tapasztalatokat és egy olyan közösséget, amelyhez azóta is szívesen tartozom. Résztvevőként, majd önkéntesként is megtapasztalhattam, milyen sokat jelent ez a tábor mások számára, az ifjúsági csapat egyik alapító tagjaként és kincstárnokaként pedig még közelebbről bekapcsolódhattam a közösség életébe. Idén azért vállalom a nagyköveti szerepet, mert fontos számomra ez a küldetés, és szeretném a futásommal én is hozzájárulni ahhoz, hogy minél több fiatal számára továbbra is értékes élményeket és maradandó emlékeket adhassunk.
Scopul proiectului
Az SMS Camp (Summer Music Session Camp) egy ötnapos erdélyi zenei és alkotótábor, amely fiatal kezdő és haladó zenészek és énekesek számára jött létre. A tábor célja, hogy a résztvevők fejlesszék zenei tudásukat, kreativitásukat és együttműködési készségeiket. A program során műhelymunkák, dalírás, hangszeres gyakorlás és stúdiómunka is szerepel. Az elmúlt években a táborozók közösen készítettek egy dalt, amelyhez videóklip is készült. A tábor lehetőséget ad arra is, hogy a fiatalok megismerjék a zeneipar működését és kapcsolatokat építsenek. Az eseményt erdélyi fiatalok szervezik azzal a céllal, hogy támogassák a tehetséges zenészek fejlődését és karrierépítését.
6 km
Distanța propusă
6 km
Distanța parcursă
70 lei
Donații totale
Donații
| Donator | Suma fixă | Suma/km | Starea plății |
|---|---|---|---|
|
Molnár Anna
|
20 lei | plătita | |
|
Péter Anikó
|
50 lei | plătita |