Ambasador alergător
Donații fixe
730 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
730 lei
Motivația asumării rolului de ambasador
Futok, mert szeretek. Adományt gyűjtök, mert fontos ❤️
A futás nekem sport, az adomány pedig egy kis plusz lendület azoknak, akiknek szükségük van rá.
Scopul proiectului
A Pro Down Alapítvány közösségi és sporteseményt szeretne megvalósítani, amelyre több megyéből érkeznek Down Szindrómával élő gyermekek, fiatalok, családok és meghívott vendégek.
Az esemény keretében második alkalommal szervezzük meg a Down Szindrómával élő gyermekek és fiatalok bowling versenyét.
A kisebb gyermekek számára külön, játékos akadálypályát alakítunk ki, amelyben mozgásos és ügyességi feladatokon keresztül szerezhetnek örömteli élményeket.
BlazePod gyorsasági és reakcióidő-verseny – gyermekeknek, fiataloknak és szülőknek.
A Fuss Neki adománygyűjtésből befolyt összeget elsősorban az esemény megszervezésének költségeire szeretnénk fordítani: bowling pályák bérleti díja, a résztvevők számára szükséges kellékek, díjak és emléktárgyak, valamint az esemény lebonyolításához szükséges egyéb költségek.
Számunkra a sport nemcsak mozgás, hanem lehetőség az önbizalom, az önállóság és a társadalmi befogadás erősítésére.
10 km
Distanța propusă
10 km
Distanța parcursă
730 lei
Donații totale
Donații
| Donator | Suma fixă | Suma/km | Starea plății |
|---|---|---|---|
|
Löchli Jozef
|
50 lei | plătita | |
|
Ailincai Alexandru
?
|
50 lei | plătita | |
|
Renata Szabo
|
40 lei | plătita | |
|
Roxana Carlan
?
|
50 lei | plătita | |
|
Papp Szilvia
?
|
30 lei | plătita | |
|
Coste-Kiss Boglárka
?
|
50 lei | plătita | |
|
Tanko Robert
|
50 lei | plătita | |
|
Teschler Marika és Tóni
|
100 lei | plătita | |
|
Zoltan Vadasz
|
50 lei | plătita | |
|
Biro-Laszlo Timea
|
50 lei | plătita | |
|
Zoltan Antal
|
50 lei | plătita | |
|
Zongor Emese
|
30 lei | plătita | |
|
Szabó Mária
|
100 lei | plătita | |
|
Borbely Terezia
?
|
30 lei | plătita |