Ambasador alergător
Donații fixe
830 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
830 lei
Motivația asumării rolului de ambasador
Sziasztok!
Számomra a mozgás, a sport nem csupán hobbi, ez az én napi töltekezésem, az egyensúlyom és az erőforrásom. Anyaként a legfontosabb célom, hogy jó példát mutassak a gyermekeimnek, és megtanítsam nekik, hogy kitartással, elhivatottsággal és nyitott szívvel bármit elérhetünk.
Most egy olyan kihívás elé állok, ahol a futás iránti szenvedélyemet egy igazán nemes cél szolgálatába állíthatom. Idén is rajthoz állok mert hiszem, hogy minden egyes megtett kilométernek és minden egyes támogatásnak hatalmas ereje van. Célunk, hogy a gyerekeknek, fiataloknak, családoknak létrehozzunk egy olyan közösségi teret, ahol az év bármelyik szakaszában együtt lehet, sportolhat, kikapcsolódhat. Fussunk, segítsünk és tegyük jobbá a mindennapokat együtt! Köszönöm a támogatásodat! ❤️🏃♀️
Scopul proiectului
Mozgásban a falu – közösség minden évszakban
A tavalyi Fuss Neki! kampány során elindított közösségi tér mára valódi élettel telt meg. A megvásárolt sporteszközöket, padokat és árnyékolót fiatalok és felnőttek egyaránt használják, saját erőből pedig a terület egy részét is letérköveztük. Jó látni, hogy valóban érdemes volt a befektetett munka: mozgásba lendült a falu.
Idén szeretnénk ezt tovább folytatni. A támogatás nagyságától függően tovább térköveznénk a területet, újabb két asztal-pad szettet és szabadtéri kondigépeket vásárolnánk. Emellett egy közösségi terem felújítását is tervezzük, ahol a fiatalok a hosszú téli estéket is együtt tölthetnék. Pingpongasztal, csocsóasztal, asztalok és székek mellett néptáncoktatást, nótaesteket és más közösségi programokat is szerveznénk.
Célunk, hogy egész évben legyen egy hely, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, szórakozhatnak és közösséget építhetnek. Mert egy falu akkor él igazán, ha a fiataljai is megtalálják benne a helyüket.
15 km
Distanța propusă
15 km
Distanța parcursă
830 lei
Donații totale
Donații
| Donator | Suma fixă | Suma/km | Starea plății |
|---|---|---|---|
|
Lajos Sándor
|
100 lei | plătita | |
|
Kaffai-Tamás Emőke
|
25 lei | plătita | |
|
Csifó Timea
?
|
20 lei | plătita | |
|
Szász Lóránt
|
20 lei | plătita | |
|
Lahó József
|
50 lei | plătita | |
|
Bándi József
|
100 lei | plătita | |
|
Bándi Zita
|
100 lei | plătita | |
|
Szekeres Alexandra
|
50 lei | plătita | |
|
Szakács József
?
|
100 lei | plătita | |
|
Molnar Zoltan
|
50 lei | plătita | |
|
Szőcs-Bándi Zita
|
100 lei | plătita | |
|
Nagy Enikő- Borbála
?
|
50 lei | plătita | |
|
Szöllösi-Márton Noémi
?
|
50 lei | plătita | |
|
Sèra Zsani ès Tamás
|
15 lei | plătita |