Ambasador biciclist
Donații fixe
1628 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
1628 lei
Motivația asumării rolului de ambasador
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum különleges szerepet vállal az életemben, mivel ez az a hely és szervezet, ahol érdemben tudok tenni szeretett városom fiatalságáért. Egy remek, befogadó közösségnek lettem része, ahol mindig önmagam lehetek, és közben látható eredményei is vannak az eltöltött időmnek. Nagyon hálás vagyok az “UFF-nak”, és úgy érzem az ilyen lehetőségeken való részvétel, mint a Fuss NEKI!, a minimum, amit visszaadhatok.
Scopul proiectului
A Diáknapok bemelegítő hétvége egy háromnapos eseménysorozat, amely naponként különböző témákkal hangolja a fiatalokat a májusban megszervezésre kerülő Diáknapokra. Azt már régóta tudjuk, hogy a Diáknapok messze túlmutat május első hetén, városunk középiskolásai hetekkel, hónapokkal azelőtt csapatokba szerveződve készülnek, dolgoznak, terveznek és szerveznek, hogy aztán még a nyári vakációban is boldogan nosztalgiázhassanak.
Az első nap tematikája a sportok, pénteken foci-, streetball-, valamint e-sport bajnokságokra kerül sor, amelyeket a döntő mérkőzések után egy afterparty is követ.
A második nap a kultúra kerül előtérbe, egy mozgalmas városi vetélkedővel, ahol a jelentkezők kipróbálhatják tudásukat és ismereteiket városunkkal kapcsolatban. Az estét filmvetítéssel zárjuk.
A harmadik nap a közösségre épít, többek között kocsmakvízre, slam poetryre és DJ vetélkedőre kerül majd sor. A hétvége befejezéseként egy zárókoncerttel is készülünk, majd az egész sorozatot a nyertes DJ zárja.
50 km
Distanța propusă
53.04 km
Distanța parcursă
1 628 lei
Donații totale
Donații
| Donator | Suma fixă | Suma/km | Starea plății |
|---|---|---|---|
|
Elekes Szende
|
50.00 lei | plătita | |
|
Márkos László és családja
|
100 lei | plătita | |
|
László Gergő
?
|
20 lei | plătita | |
|
Dimény-Varga László
|
20 lei | plătita | |
|
Csorba Kata
|
10 lei | plătita | |
|
Telekfalvi Viola
?
|
50 lei | plătita | |
|
Szőcs-Gazdi Eszter
|
20 lei | plătita | |
|
GERGEN GYONGYVER
|
15 lei | plătita | |
|
Tamás Ágnes
|
50 lei | plătita | |
|
Széles Regina
|
10 lei | plătita | |
|
László Mónika
|
50 lei | plătita | |
|
Tamás Réka
|
100 lei | plătita | |
|
Nagy-Varga Péter
|
40 lei | plătita | |
|
Nagy Zsolt Istvan
|
100 lei | plătita | |
|
Nagy Kinga Krisztina
|
100 lei | plătita | |
|
Hardi Tamás
|
100 lei | plătita | |
|
Hardi-Bíró Regina
?
|
100 lei | plătita | |
|
Mészáros Réka
|
100 lei | plătita | |
|
Nagy Ágnes
|
100 lei | plătita | |
|
Lázár Csilla
?
|
50 lei | plătita | |
|
Tamás Eszter
|
100 lei | plătita | |
|
László Júlia
|
100 lei | plătita | |
|
Biro Alexandra
|
100 lei | plătita | |
|
Bencze Ajnácska
?
|
10 lei | plătita | |
|
Toth Timea
?
|
33 lei | plătita | |
|
Szasz Ildiko
?
|
100 lei | plătita |