Ambasador alergător
Donații fixe
30 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
30 lei
Motivația asumării rolului de ambasador
„Aki énekel, kétszer imádkozik” – írja Augustinus egyházatya. Iskolalelkészként különös értékkel bír számomra ez a gondolat. Valahányszor az iskolában felcsendül a gyermekek hangja, amikor egy-egy apró tehetség lángja fellobban, újra megélem: amit én szavakkal nem tudok elmondani, azt olykor helyettem mondják el a dallamok és a hangszerek.
Éppen ezért az Agyagfalvi Református Egyházközség gyermekei hangszerkészletének bővítését nem egyszerűen egy támogatandó ügynek, hanem egyfajta erkölcsi kötelességnek érzem. Annak a közösségnek a gyermekeiért tenni, ahonnan mi magunk is elindultunk, számomra a hála egyik legszebb formája.
Néhány kilométerrel “odébb” írta Kányádi Sándor: „innen csak indulni lehet, s aki indul, visszajöhet.” Talán ezért is olyan jó érzés újra és újra meghallani az otthoni hangokat. Mert vannak hangok, amelyek bárhová is sodorjon bennünket az élet, elkísérnek. Emlékeztetnek arra, honnan indultunk, kiknek köszönhetünk, és hová tartozunk.
Ezt a nagykövetséget ezért vállalom. Azért, hogy amikor visszamehetek, ne csupán megérkezzem, hanem valamit vissza is vihessek abból, amit útközben kaptam. Hogy az indulás helye iránt érzett hála és a megérkezés reménysége találkozhasson egymással.
És ha mindebből egyszer egy gyermek kezében megszólal egy hangszer, felcsendül egy dallam, vagy egy addig rejtőző tehetség kap bátorságot a kibontakozáshoz, akkor talán mi is részeseivé válunk annak az imádságnak, amelyhez néha nincsenek szavaink – csak hangjaink.
Scopul proiectului
A projekt leírása: Agyagfalván a lelkész család karitatív módon, a zene által épít közösséget. Vonós- és pásztorfurulya-hangszeroktatásra biztosítanak lehetőséget az Agyagfalván tanuló gyerekeknek, akik időről időre szebbnél szebb előadásokkal hálálják meg a befektetett munkát. Ezzel a projekttel szeretnénk tovább bővíteni a lehetőségek repertoárját, így, pár tanulóhangszert szeretnénk beszerezni, illetve olyan további képzésekre biztosítani szaktanárt, amelyek emelik a zenei közösség értékeit. Mi hisszük, hogy a zene összeköt, és tudjuk, hogy: "A magyar zenekultúra nélkül nincs teljes magyar nemzet"(Kodály Zoltán).
5 km
Distanța propusă
-
Distanța parcursă
30 lei
Donații totale
Donații
| Donator | Suma fixă | Suma/km | Starea plății |
|---|---|---|---|
|
Herczeg Ágnes
?
|
10 lei | plătita | |
|
Hegyi Lidia es Imre
|
20 lei | plătita |