Donații

Ambasador alergător
Donații fixe
263 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
263 lei

Motivația asumării rolului de ambasador

Az UFF (mióta ismerős számomra ez a három betű együtt) fontos szerepet játszik az életemben. Tanulás, munka, buli és pihenés egyszerre volt számomra az UFF, hosszú éveken keresztül. Kiváltságos feladat volt formálni, fejleszteni és benne fejlődni, majd átadni a "frissebb" fiataloknak. Mindig büszkén képviseltem az UFF-ot, s amibe csak tudok bekapcsolódok most is. A Diáknapokért, az UFF-ért és székelyudvarhelyi ifjúságért futok!

Scopul proiectului

A Diáknapok bemelegítő hétvége egy háromnapos eseménysorozat, amely naponként különböző témákkal hangolja a fiatalokat a májusban megszervezésre kerülő Diáknapokra. Azt már régóta tudjuk, hogy a Diáknapok messze túlmutat május első hetén, városunk középiskolásai hetekkel, hónapokkal azelőtt csapatokba szerveződve készülnek, dolgoznak, terveznek és szerveznek, hogy aztán még a nyári vakációban is boldogan nosztalgiázhassanak. Az első nap tematikája a sportok, pénteken foci-, streetball-, valamint e-sport bajnokságokra kerül sor, amelyeket a döntő mérkőzések után egy afterparty is követ. A második nap a kultúra kerül előtérbe, egy mozgalmas városi vetélkedővel, ahol a jelentkezők kipróbálhatják tudásukat és ismereteiket városunkkal kapcsolatban. Az estét filmvetítéssel zárjuk. A harmadik nap a közösségre épít, többek között kocsmakvízre, slam poetryre és DJ vetélkedőre kerül majd sor. A hétvége befejezéseként egy zárókoncerttel is készülünk, majd az egész sorozatot a nyertes DJ zárja.
5 km
Distanța propusă
-
Distanța parcursă
263 lei
Donații totale

Donații

Donator Suma fixă Suma/km Starea plății
Vadász-Szatmári Huba
30 lei plătita
Mihály Tünde
100 lei plătita
Fancsali B. Brigitta
50 lei plătita
Márton Melánia
50 lei plătita
Toth Timea ?
33 lei plătita
Prezentare generală a confidențialității

Acest site folosește cookie-uri pentru a-ți putea oferi cea mai bună experiență în utilizare. Informațiile cookie sunt stocate în navigatorul tău și au rolul de a te recunoaște când te întorci pe site-ul nostru și de a ajuta echipa noastră să înțeleagă care sunt secțiunile site-ului pe care le găsești mai interesante și mai utile.