Ambasador plimbător
Donații fixe
2425 lei
Donații pe kilometru
-
Total donații posibile
2425 lei
Motivația asumării rolului de ambasador
Szeretek iskolába járni, szeretem a társaimat, szeretem, ahogy tanulunk! Ovis korom óta idetartozom, és mindig jól éreztem magam itt. Azt is tudom, hogy még sok mindenre szüksége van az iskolámnak, és ezért gyaloglok, mert szeretnék segíteni, úgy, ahogy tőlem telik. Köszönöm!
Scopul proiectului
Amint azt sokan tudjátok, 12 évvel ezelőtt megálmodtuk, hogy Waldorf óvodát és iskolát hozunk létre Udvarhelyen. Ez sikerült is, hiszen – az összetartó szülői és pedagógusközösség kitartó munkájának köszönhetően – jelenleg 3 óvodai csoportunk és 7 osztályunk működik! A lengyelfalvi iskola épületében mindössze két tanterem állt rendelkezésünkre, ezért úgy döntöttünk, hogy új iskolaépületeket építünk. Az elmúlt években elkészült az első két épület (az első 2, a második 4 tanteremmel) – amely megvalósításhoz jelentős mértékben hozzájárultak a FUSSNEKI! keretében összegyűjtött adományok. Következő célkitűzésünk egy harmadik épület felépítése, amely újabb osztályteremnek, valamint euritmia- és zeneteremnek adna helyet. Az építkezést a szülők kalákában, szabadidejükben végzik, hogy gyermekeink megtapasztalhassák a Waldorf-pedagógia előnyeit, amelyek hosszú távon egész közösségünkre pozitív hatással lehetnek. Segítsetek, hogy tovább építhessük Lengyelfalván a fej, a kéz és a szív iskoláját!
2 km
Distanța propusă
2 km
Distanța parcursă
2 425 lei
Donații totale
Donații
| Donator | Suma fixă | Suma/km | Starea plății |
|---|---|---|---|
|
Jo VanD
?
|
50 lei | plătita | |
|
Ungvári Borbála
|
50 lei | plătita | |
|
Major Veres Gyöngyvér
|
20 lei | plătita | |
|
Dobay család
|
30 lei | plătita | |
|
Bors Klára
|
30 lei | plătita | |
|
Farkas Melánia
?
|
25 lei | plătita | |
|
Varga Anna
|
20 lei | plătita | |
|
Griffiths Kath
|
100 lei | plătita | |
|
Maiga Aliou
?
|
500 lei | plătita | |
|
Veraart Ralph
?
|
300 lei | plătita | |
|
Fülöp Bözse
|
1000 lei | plătita | |
|
back mette
?
|
150 lei | plătita | |
|
Heim Klara
?
|
50 lei | plătita | |
|
Misane Saiva
?
|
100 lei | plătita |