Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
253 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
253 lej

Nagyköveti motiváció

Szerintünk fontos, hogy Udvarhelyen színvonalas programok legyenek a fiatalok és diákok számára, viszont tudjuk, hogy ezek megvalósítása sokszor nem olyan egyszerű, mint gondoljuk, mivel nagy szervezési és anyagi ráfordítást igényelnek. Örvendünk, hogy a diákpolgármester mellett sok lelkes fiatal áll, akik szeretnének tenni az udvarhelyi fiatalságért, és külön örülünk annak, hogy ebben az UFF is mellé állt. Éppen ezért szeretnénk mi is tenni azért, hogy ezek a programok ne csak ötletek maradjanak, hanem valóban meg is valósulhassanak. A nagyköveti szerepet azért vállaljuk, mert a Fuss Nekin keresztül jelentős összegeket tudunk összegyűjteni a fiatalokért szervezett programok megvalósítására. Szeretnénk, hogy minél több emberhez eljusson ez a kezdeményezés, és közösen hozzájáruljunk ahhoz, hogy ezek a programok valóban megvalósulhassanak.

A képviselt projekt célja

A Diáknapok bemelegítő hétvége egy háromnapos eseménysorozat, amely naponként különböző témákkal hangolja a fiatalokat a májusban megszervezésre kerülő Diáknapokra. Azt már régóta tudjuk, hogy a Diáknapok messze túlmutat május első hetén, városunk középiskolásai hetekkel, hónapokkal azelőtt csapatokba szerveződve készülnek, dolgoznak, terveznek és szerveznek, hogy aztán még a nyári vakációban is boldogan nosztalgiázhassanak. Az első nap tematikája a sportok, pénteken foci-, streetball-, valamint e-sport bajnokságokra kerül sor, amelyeket a döntő mérkőzések után egy afterparty is követ. A második nap a kultúra kerül előtérbe, egy mozgalmas városi vetélkedővel, ahol a jelentkezők kipróbálhatják tudásukat és ismereteiket városunkkal kapcsolatban. Az estét filmvetítéssel zárjuk. A harmadik nap a közösségre épít, többek között kocsmakvízre, slam poetryre és DJ vetélkedőre kerül majd sor. A hétvége befejezéseként egy zárókoncerttel is készülünk, majd az egész sorozatot a nyertes DJ zárja.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
253 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Kovacs András Csaba
100 lej fizetve
Varga Emőke
20 lej fizetve
Kovàcs Ibolya
100 lej fizetve
Toth Timea ?
33 lej fizetve
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.