Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
2665 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
2665 lej
Nagyköveti motiváció
Idén Krisztával együtt mi is tekerünk a Fuss NEKI!-n!
Kriszta előtt nagy lépés áll, most kezdi a bölcsődét, ezért ez a kezdeményezés különösen közel áll a szívünkhöz. Szeretnénk, hogy ő és kis társai egy szép, zöld, biztonságos és vidám környezetben tölthessék a mindennapjaikat🥰
A támogatásokból szeretnénk zöldebbé tenni az udvart, fákat és növényeket ültetni, biciklitárolót kialakítani, valamint a legkisebbek számára egy árnyékolóval ellátott homokozót létrehozni.
A nagyobb gyerekek számára pedig egy belső mozgásteret és játszószobát szeretnénk kialakítani, hogy rossz időben is legyen lehetőségük mozogni, játszani és fejlődni.
Most tehát ketten vágunk neki: anya és lánya ❤️
Együtt tekerünk azért, hogy a gyerekeknek még több lehetőségük legyen játszani, mozogni, felfedezni és boldogan megélni a gyerekkor apró pillanatait. 🥹💕
Ha tehetitek, támogassátok a célunkat!
Minden apró segítség egy nagy mosolyhoz vezet. Hálásak vagyunk, köszönjük szépen.🌸💚
A képviselt projekt célja
A kisgyerekeknek szükségük van olyan terekre, ahol a mozgás öröme, a természet közelsége és a fenntartható szokások kéz a kézben járnak.
Egy biciklitároló kialakítását tervezzük azért, hogy rendezett helyet biztosítunk a bicikliknek és futóbicikliknek. Arra ösztönözzük a gyerekeket és a szülőket, hogy két keréken, környezetbarát módon közlekedjenek.
Célunk az udvar és az utcafront zöldítése is: növényekkel, fák ültetésével tesszük barátságosabbá a környezetet, a legkisebbek szabadtéri játékához pedig egy homokozó-árnyékoló kiépítését is tervezzük a tűző nap elleni védelemért.
Valamint az elemista diákjaink számára egy belső mozgásteret és játszószobát szeretnénk kialakítani, és modern mozgásfejlesztő- és játszóeszközökkel (pl. egyensúlyozók, tornaszőnyeg, szivacsmodulok, szenzoros utak és lépőkövek, kisméretű ügyességi eszközök, fejlesztő játékok) berendezni, hogy a rossz idő se legyen akadálya a játékos és örömteli fejlődésnek.
Ha teheti, támogassa projektünket!
2 km
Vállalt teljesítmény
2 km
Teljesített táv
2 665 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Faluvégi Bartha Noémi
|
20 lej | fizetve | |
|
Imecs Éva
|
10 lej | fizetve | |
|
Gubacsi-Feleki Emese
|
10 lej | fizetve | |
|
Gábor Renáta
|
50 lej | fizetve | |
|
Kis Katalin
|
20 lej | fizetve | |
|
Zsuzsanna Cseh
|
200 lej | fizetve | |
|
Ban Robert
|
100 lej | fizetve | |
|
Reka Gyorgy
|
50 lej | fizetve | |
|
Gál Tünde
?
|
20 lej | fizetve | |
|
Simó Annamária
?
|
30 lej | fizetve | |
|
Szakács Éva
|
20 lej | fizetve | |
|
Bedő Erzsébet
?
|
20 lej | fizetve | |
|
Péter Annabella
?
|
20 lej | fizetve | |
|
Laszlo Jolan
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Kvarc SRL
?
|
300 lej | fizetve | |
|
Zsigmond Mónika
|
30 lej | fizetve | |
|
Szőcs Annamária
|
20 lej | fizetve | |
|
Deák Réka
?
|
30 lej | fizetve | |
|
Biró Tamara és Hanna
|
40 lej | fizetve | |
|
Pálffy Zoltánka
?
|
40 lej | fizetve | |
|
Katalin Klein
|
30 lej | fizetve | |
|
Kelemen Család
|
100 lej | fizetve | |
|
Ozmonda Szoke
|
15 lej | fizetve | |
|
Beáta Barabás
|
20 lej | fizetve | |
|
Lilla Barabas
?
|
20 lej | fizetve | |
|
KATICÁK Bölcsis csoport
?
|
170 lej | fizetve | |
|
Botorok Annamária
|
20 lej | fizetve | |
|
Fodor Réka
?
|
30 lej | fizetve | |
|
Szigyártó Réka
|
20 lej | fizetve | |
|
Takács Kata
|
50 lej | fizetve | |
|
Major Margit
|
20 lej | fizetve | |
|
Györgyi Réka
|
20 lej | fizetve | |
|
Kornis Judit
|
30 lej | fizetve | |
|
Szabó Kata
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Demeter Nagy Boróka
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Benczédi Adél
?
|
20 lej | fizetve | |
|
Bálint Erika
?
|
10 lej | fizetve | |
|
Csomor Réka
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Szilágyi Irma
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Andrási Kinga
?
|
30 lej | fizetve | |
|
Fazakas Teréz
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Pitó Andrea
?
|
30 lej | fizetve | |
|
Rebeka Bulz
|
50 lej | fizetve | |
|
Tünde Fazakas
|
20 lej | fizetve | |
|
Szász Csilla
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Simo Nimród és Bálint
?
|
30 lej | fizetve | |
|
Vas Katalin, Mónika
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Adorjan Márta
|
100 lej | fizetve | |
|
Axente Magdolna
|
50 lej | fizetve | |
|
Faluvégi Henrietta
|
100 lej | fizetve | |
|
Fazakas Lajos
?
|
100 lej | fizetve | |
|
Dávid Család
?
|
30 lej | fizetve | |
|
Nagy Emőke
?
|
20 lej | fizetve | |
|
Cseke Tata, mama
?
|
100 lej | fizetve |