Futó nagykövet
Fix támogatások
30 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
30 lej
Nagyköveti motiváció
A tavalyi projektünk által létrehozott közösségi tér fontosságát látva úgy döntöttünk, hogy ezt ki bővítjük és mivel az elmúlt időszakban nagyon sok embertől hallottam hogy "szívesen támogatná.. sőt a tavaly is támogatta volna"😜😆 hát most itt a lehetőség!😆
A képviselt projekt célja
Mozgásban a falu – közösség minden évszakban
A tavalyi Fuss Neki! kampány során elindított közösségi tér mára valódi élettel telt meg. A megvásárolt sporteszközöket, padokat és árnyékolót fiatalok és felnőttek egyaránt használják, saját erőből pedig a terület egy részét is letérköveztük. Jó látni, hogy valóban érdemes volt a befektetett munka: mozgásba lendült a falu.
Idén szeretnénk ezt tovább folytatni. A támogatás nagyságától függően tovább térköveznénk a területet, újabb két asztal-pad szettet és szabadtéri kondigépeket vásárolnánk. Emellett egy közösségi terem felújítását is tervezzük, ahol a fiatalok a hosszú téli estéket is együtt tölthetnék. Pingpongasztal, csocsóasztal, asztalok és székek mellett néptáncoktatást, nótaesteket és más közösségi programokat is szerveznénk.
Célunk, hogy egész évben legyen egy hely, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, szórakozhatnak és közösséget építhetnek. Mert egy falu akkor él igazán, ha a fiataljai is megtalálják benne a helyüket.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
30 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Gergely Edit
|
10 lej | fizetve | |
|
Moni Alekszandra
|
20 lej | fizetve |