Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
355 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
355 lej

Nagyköveti motiváció

A napköziotthon hamarosan egy teljesen új épülettel lesz gazdagabb, melyet a megfelelő eszközökkel kell felszerelni, hogy a gyerekek megfelelő körülmények között tanuljanak, játszanak. A programon keresztül ezeket az eszközöket szeretnénk megvásárolni.

A képviselt projekt célja

A korábbi FussNEKI programok alkalmával, akárcsak most, a gyerekek fejlődési lehetőségeit tartottuk szemünk előtt, beltéri és kültéri játékszerek beszerzését céloztuk meg és a sikeres részvétel eredményeként terveink szépen alakultak. Jelenlegi céljaink két irányba mutatnak. Egyrészt szeretnénk az udvart új és biztonságos kültéri bútorzattal valamint kényelmes összecsukható berendezésekkel még barátságosabbá és szerethetőbbé varázsolni, továbbá egy nagy kapacitású nyomtató-fénymásolót is beszereznénk, amely a gyerekek oktatását elősegítő segédanyagok kinyomtatásához és sokszorosításához szükséges.
6 km
Vállalt teljesítmény
7 km
Teljesített táv
355 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Bardocz Levente-Albert
25 lej fizetve
Abrán Hunor
50 lej fizetve
Tokos-Bethleni Pal
15 lej fizetve
Molnos Boróka és Mátyás
30 lej fizetve
Sárkány János ?
10 lej fizetve
Szakács-Paál István
25 lej fizetve
Bálint Levente
100 lej fizetve
Bardocz Anna Maria ?
50 lej fizetve
László Zsolt
50 lej fizetve