Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
125 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
125 lej
Nagyköveti motiváció
Azért szeretnék a Mariánum Egyesület nagykövete lenni, mert értékes közösségi munkát végeznek, ami támogatásra érdemes.
A képviselt projekt célja
A Mariánum Egyesület által működtetett Gub Jenő Kollégium célja, hogy élményszerű természetismereti és néprajzi programokon keresztül erősítse a Sóvidéken élő gyermekek és családok helyi értékekhez való kötődését. A projekt keretében 2026 novembere és 2027 júliusa között több közösségi program valósul meg: novemberben indul egy több fordulós online honismereti csapatverseny, amelyet tavasszal Szovátán megrendezett döntő zár, a legjobb csapatok pedig tanulmányi kiránduláson vesznek részt. Januárban madárgyűrűző programot, májusban egy sóvidéki épített örökséget bemutató, szakvezetéssel kísért értékfeltáró kerékpártúrát, júliusban pedig levendulaszürettel egybekötött gyógynövényes családi napot szervezünk. A projekt eredményeként legalább öt közösségi program valósul meg, erősödik a résztvevők helyismerete, természeti szemlélete és a Gub Jenő Kollégium közössége.
20 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
125 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Kolcsar Levente-Peter
|
25 lej | fizetve | |
|
Albert László
|
100 lej | fizetve |