Támogatások

Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
-
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
-

Nagyköveti motiváció

Közel áll a szívemhez a Nardini Napköziotthon, mivel ott voltam óvodás és ezeket s fontos éveket a kislányom is ott tölti. Örömmel tölt el, hogy ilyen szépen fejlődik az ovi és, hogy a gyerekek az idén már az új épületben kezdhettek. Ebben az évben is részt veszek az eseményen, hogy az óvoda egyre korszerűbb és szerethetőbb legyen.

A képviselt projekt célja

A korábbi FussNEKI programok alkalmával, akárcsak most, a gyerekek fejlődési lehetőségeit tartottuk szemünk előtt, beltéri és kültéri játékszerek, bútorzat, technikai eszközök beszerzését céloztuk meg és a sikeres részvétel eredményeként terveink mindig szépen alakultak. Jelenlegi célunk kissebb kaliberű, hiszen különböző felszerelésekkel szeretnénk ellátni az óvodát: korszerű takarítóeszközökkel, technikai eszközökkel valamint dekorációs és egyéb kiegészítőkkel. Alapvetően biztonságos, praktikus és kényelmes eszköztárral tud szerethetővé válni a tér.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
-
Befizetett támogatások
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.