Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
30 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
30 lej

Nagyköveti motiváció

A tavalyi kezdeményezésnek köszönhetően már megvalósult egy közösségi tér a gyerekek számára, amely kosárlabda-palánkkal, pingpongasztallal és padokkal biztosít lehetőséget a közös játékra, sportolásra és kikapcsolódásra. Idén ezt a közösségi teret szeretnénk tovább bővíteni egy csocsóasztallal, valamint további hasznos sport- és szabadidős eszközökkel. Minden támogatás egy újabb lépés ahhoz, hogy a farcádi gyerekek számára még tartalmasabb, aktívabb és örömtelibb közösségi teret teremtsünk. Köszönjük, hogy a részvételeddel Te is hozzájárulsz ehhez a célhoz! 🏀🏓❤️

A képviselt projekt célja

Mozgásban a falu – közösség minden évszakban A tavalyi Fuss Neki! kampány során elindított közösségi tér mára valódi élettel telt meg. A megvásárolt sporteszközöket, padokat és árnyékolót fiatalok és felnőttek egyaránt használják, saját erőből pedig a terület egy részét is letérköveztük. Jó látni, hogy valóban érdemes volt a befektetett munka: mozgásba lendült a falu. Idén szeretnénk ezt tovább folytatni. A támogatás nagyságától függően tovább térköveznénk a területet, újabb két asztal-pad szettet és szabadtéri kondigépeket vásárolnánk. Emellett egy közösségi terem felújítását is tervezzük, ahol a fiatalok a hosszú téli estéket is együtt tölthetnék. Pingpongasztal, csocsóasztal, asztalok és székek mellett néptáncoktatást, nótaesteket és más közösségi programokat is szerveznénk. Célunk, hogy egész évben legyen egy hely, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, szórakozhatnak és közösséget építhetnek. Mert egy falu akkor él igazán, ha a fiataljai is megtalálják benne a helyüket.
30 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
30 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Gyorfi-Nagy Beata
30 lej fizetve
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.