Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
900 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
900 lej
Nagyköveti motiváció
Büszke és hálás vagyok, hogy a lengyelfalvi Waldorf iskola közösségének része lehetek, szülőként és pedagógusként egyaránt. Hiszem, hogy kijelölt célunkat ezúttal is el tudjuk érni, hiszen együtt, egyként teszünk azért, hogy gyermekeink természetes, harmonikus, művészetek által áthatott közegben nevelkedhessenek.
Mivel a következő építendő épületünkben zeneterem is helyet kap majd, idén én is (gyalog)útra kelek és sétálok az iskolánkért.
A képviselt projekt célja
Amint azt sokan tudjátok, 12 évvel ezelőtt megálmodtuk, hogy Waldorf óvodát és iskolát hozunk létre Udvarhelyen. Ez sikerült is, hiszen – az összetartó szülői és pedagógusközösség kitartó munkájának köszönhetően – jelenleg 3 óvodai csoportunk és 7 osztályunk működik! A lengyelfalvi iskola épületében mindössze két tanterem állt rendelkezésünkre, ezért úgy döntöttünk, hogy új iskolaépületeket építünk. Az elmúlt években elkészült az első két épület (az első 2, a második 4 tanteremmel) – amely megvalósításhoz jelentős mértékben hozzájárultak a FUSSNEKI! keretében összegyűjtött adományok. Következő célkitűzésünk egy harmadik épület felépítése, amely újabb osztályteremnek, valamint euritmia- és zeneteremnek adna helyet. Az építkezést a szülők kalákában, szabadidejükben végzik, hogy gyermekeink megtapasztalhassák a Waldorf-pedagógia előnyeit, amelyek hosszú távon egész közösségünkre pozitív hatással lehetnek. Segítsetek, hogy tovább építhessük Lengyelfalván a fej, a kéz és a szív iskoláját!
2 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
900 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Câmpeanu-Joó Emőke
|
20 lej | fizetve | |
|
Székely Szilárd
|
50 lej | fizetve | |
|
Bordás László
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Aron Ferencz
|
200 lej | fizetve | |
|
Eikeset Krisztina
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Both Hajnal
|
50 lej | fizetve | |
|
Moldovan Emese
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Derzsi Julia
|
50 lej | fizetve | |
|
Bálint Tekla-Kincső
|
20 lej | fizetve | |
|
Névtelen Adományozó
|
30 lej | fizetve | |
|
Babós-Máthé Réka
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Péter Zsuzsánna
?
|
100 lej | fizetve | |
|
Vári Ottilia
|
50 lej | fizetve | |
|
Benedek Enikő
|
50 lej | fizetve | |
|
Márton Viola
|
50 lej | fizetve | |
|
Mikó Réka
?
|
30 lej | fizetve |