Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
450 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
450 lej
Nagyköveti motiváció
A tavalyi támogatásotok sokat segített abban, hogy az elmúlt iskolai évben novembertől már a szép, új termünkben tanulhattunk.
Arra kérlek titeket, hogy idén is támogassátok az iskolánkat azért, hogy a következő iskolai évben újabb kisiskolások kezdhessenek olyan iskolába járni, ahová minden reggel nagy örömmel indulunk. Az új épületben tornaterem is lesz, amit már nagyon várok, mert a kedvenc órám a torna óra, de esőben nem lehet tornázni kint az udvaron.
A képviselt projekt célja
Amint azt sokan tudjátok, 12 évvel ezelőtt megálmodtuk, hogy Waldorf óvodát és iskolát hozunk létre Udvarhelyen. Ez sikerült is, hiszen – az összetartó szülői és pedagógusközösség kitartó munkájának köszönhetően – jelenleg 3 óvodai csoportunk és 7 osztályunk működik! A lengyelfalvi iskola épületében mindössze két tanterem állt rendelkezésünkre, ezért úgy döntöttünk, hogy új iskolaépületeket építünk. Az elmúlt években elkészült az első két épület (az első 2, a második 4 tanteremmel) – amely megvalósításhoz jelentős mértékben hozzájárultak a FUSSNEKI! keretében összegyűjtött adományok. Következő célkitűzésünk egy harmadik épület felépítése, amely újabb osztályteremnek, valamint euritmia- és zeneteremnek adna helyet. Az építkezést a szülők kalákában, szabadidejükben végzik, hogy gyermekeink megtapasztalhassák a Waldorf-pedagógia előnyeit, amelyek hosszú távon egész közösségünkre pozitív hatással lehetnek. Segítsetek, hogy tovább építhessük Lengyelfalván a fej, a kéz és a szív iskoláját!
5.5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
450 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Huba Dobay
|
150 lej | fizetve | |
|
Czovek Janos
?
|
300 lej | fizetve |