Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
140 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
140 lej
Nagyköveti motiváció
Azért veszek rész a Fuss Nekin,mert
szeretném támogatni a projektet,
ami miatt többet lehetünk együtt a barátokkal, akár télen is, mert a benti szobában este is ott lehetünk beszélgethetünk, játszhatunk, és nem kell féljünk a medvéktől.
Tavaly futva, de idén kerékpáral veszek részt a Fuss Nekin.
A képviselt projekt célja
Mozgásban a falu – közösség minden évszakban
A tavalyi Fuss Neki! kampány során elindított közösségi tér mára valódi élettel telt meg. A megvásárolt sporteszközöket, padokat és árnyékolót fiatalok és felnőttek egyaránt használják, saját erőből pedig a terület egy részét is letérköveztük. Jó látni, hogy valóban érdemes volt a befektetett munka: mozgásba lendült a falu.
Idén szeretnénk ezt tovább folytatni. A támogatás nagyságától függően tovább térköveznénk a területet, újabb két asztal-pad szettet és szabadtéri kondigépeket vásárolnánk. Emellett egy közösségi terem felújítását is tervezzük, ahol a fiatalok a hosszú téli estéket is együtt tölthetnék. Pingpongasztal, csocsóasztal, asztalok és székek mellett néptáncoktatást, nótaesteket és más közösségi programokat is szerveznénk.
Célunk, hogy egész évben legyen egy hely, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, szórakozhatnak és közösséget építhetnek. Mert egy falu akkor él igazán, ha a fiataljai is megtalálják benne a helyüket.
45 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
140 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Covaci Tunde
|
20 lej | fizetve | |
|
Patakfalvi Edit
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Elek Attila
|
70 lej | fizetve |