Futó nagykövet
Fix támogatások
90 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
90 lej
Nagyköveti motiváció
A barátaimmal együtt futok, mert egy közös célért küzdünk. 🏃♀️🏃♂️
Télen egy olyan termet szeretnénk létrehozni, ahol együtt lehetünk, csocsózhatunk, játszhatunk, beszélgethetünk és egyszerűen jól érezhetjük magunkat. ❤️
Minden megtett kilométer egy lépéssel közelebb visz ehhez a közös helyhez. ✨
A képviselt projekt célja
Mozgásban a falu – közösség minden évszakban
A tavalyi Fuss Neki! kampány során elindított közösségi tér mára valódi élettel telt meg. A megvásárolt sporteszközöket, padokat és árnyékolót fiatalok és felnőttek egyaránt használják, saját erőből pedig a terület egy részét is letérköveztük. Jó látni, hogy valóban érdemes volt a befektetett munka: mozgásba lendült a falu.
Idén szeretnénk ezt tovább folytatni. A támogatás nagyságától függően tovább térköveznénk a területet, újabb két asztal-pad szettet és szabadtéri kondigépeket vásárolnánk. Emellett egy közösségi terem felújítását is tervezzük, ahol a fiatalok a hosszú téli estéket is együtt tölthetnék. Pingpongasztal, csocsóasztal, asztalok és székek mellett néptáncoktatást, nótaesteket és más közösségi programokat is szerveznénk.
Célunk, hogy egész évben legyen egy hely, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, szórakozhatnak és közösséget építhetnek. Mert egy falu akkor él igazán, ha a fiataljai is megtalálják benne a helyüket.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
90 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Covaci Tunde
|
20 lej | fizetve | |
|
Elek Attila
|
70 lej | fizetve |