Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
1035 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1035 lej

Nagyköveti motiváció

Waldorf pedagógusként nap mint nap azon dolgozunk, hogy a gyerekek egy olyan közösségben nőhessenek fel, ahol a kíváncsiság, az együttműködés és egymás támogatása természetes része az életnek. Hiszek abban, hogy a közös célokért tett apró lépések messzire vezetnek – ezért most én is szeretnék futni egy jó ügyért.

A képviselt projekt célja

Amint azt sokan tudjátok, 12 évvel ezelőtt megálmodtuk, hogy Waldorf óvodát és iskolát hozunk létre Udvarhelyen. Ez sikerült is, hiszen – az összetartó szülői és pedagógusközösség kitartó munkájának köszönhetően – jelenleg 3 óvodai csoportunk és 7 osztályunk működik! A lengyelfalvi iskola épületében mindössze két tanterem állt rendelkezésünkre, ezért úgy döntöttünk, hogy új iskolaépületeket építünk. Az elmúlt években elkészült az első két épület (az első 2, a második 4 tanteremmel) – amely megvalósításhoz jelentős mértékben hozzájárultak a FUSSNEKI! keretében összegyűjtött adományok. Következő célkitűzésünk egy harmadik épület felépítése, amely újabb osztályteremnek, valamint euritmia- és zeneteremnek adna helyet. Az építkezést a szülők kalákában, szabadidejükben végzik, hogy gyermekeink megtapasztalhassák a Waldorf-pedagógia előnyeit, amelyek hosszú távon egész közösségünkre pozitív hatással lehetnek. Segítsetek, hogy tovább építhessük Lengyelfalván a fej, a kéz és a szív iskoláját!
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
935 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Finta Karina
30 lej fizetve
Vizoli Agnes ?
100 lej fizetve
Tőkés Csilla
50 lej fizetésre vár
Mikó Réka ?
30 lej fizetve
Szakacs Emoke
100 lej fizetve
Dobos Ágota ?
20 lej fizetve
Bálint Szabolcs ?
30 lej fizetve
Berekméri-Pál Ágota ?
20 lej fizetve
Vargyas Orsolya
50 lej fizetve
Mihaly Ede
30 lej fizetve
Mihaly Reka
30 lej fizetve
Derzsi Emoke ?
50 lej fizetve
Vaszi Alíz ?
50 lej fizetve
Vaszi Alíz ?
100 lej fizetve
Lakatos Ildikó
50 lej fizetésre vár
Mihály Tünde
100 lej fizetve
Kassay Réka
20 lej fizetve
Derzsi Szabolcs-Zsolt ?
100 lej fizetve
Botár-Szentes Izabella ?
50 lej fizetve
Geréb Emőke ?
25 lej fizetve
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.