Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
280 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
280 lej

Nagyköveti motiváció

Az egyesület munkájában nap mint nap megtapasztalom, milyen sokat jelent egy gyermeknek és a családjának az elfogadás, a megértés és a megfelelő támogatás. A programokban dolgozva közvetlenül ismerem azokat a gyerekeket, akikért az egyesület dolgozik, és látom azt is, mennyi apró lépésből áll össze egy-egy nagy változás. Most szeretném, ha a futás is egy ilyen lépés lenne. Egy újabb lehetőség arra, hogy valamit tegyek, hogy valamit közösen tegyünk.

A képviselt projekt célja

A projekt keretében a Lilapont négy egymásra épülő területen valósít meg programokat. Pedagógusképzéseinken elismert szakemberek segítségével adunk használható tudást az autizmusról, ADHD-ról, neurodiverzitásról és az SNI-s gyermekek mindennapi támogatásáról. Szülőtréningeket és szakmai találkozókat szervezünk, ahol a családok konkrét kérdéseikre, nehézségeikre kaphatnak segítséget. Érzékenyítő programjainkat iskolákba és közösségi rendezvényekre visszük, hogy a gyerekek saját élményeken keresztül kerüljenek közelebb a másság megértéséhez. A program egyik legfontosabb része a Lila Tábor, ahol SNI-s gyermekek szakemberek és önkéntesek támogatásával vehetnek részt egy valóban rájuk szabott táborban. A célunk, hogy ne egy-egy alkalommal segítsünk, hanem a gyermeket körülvevő teljes közösséget mozdítsuk meg.
3 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
280 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Hegedüs Marta
20 lej fizetve
Câmpeanu-Joó Emőke
20 lej fizetve
Gergely Edit
10 lej fizetve
Jarto Erzsebet
50 lej fizetve
Bartos Geza
30 lej fizetve
Kereső Orsolya
50 lej fizetve
Boróka Szilveszter-Berei
100 lej fizetve
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.