Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
1695 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1695 lej

Nagyköveti motiváció

Sziasztok! Fodor Milán vagyok, a Berde Mózes Unitárius Gimnázium nagycsoportos óvodása. Imádok tekerni és száguldani, most pedig ezzel szeretnék segíteni. Azért pattanok biciklire, hogy óvodámnak új biciklitartója legyen és homokozónk fölé árnyékoló kerüljön. Bár a bicajom még kicsi, a célom hatalmas! Kérlek, támogasd a tekerésemet egy tetszőleges összeggel, és hajtsuk előre együtt ezt a jó ügyet! Nagyon köszönöm a biztatást!

A képviselt projekt célja

A kisgyerekeknek szükségük van olyan terekre, ahol a mozgás öröme, a természet közelsége és a fenntartható szokások kéz a kézben járnak. Egy biciklitároló kialakítását tervezzük azért, hogy rendezett helyet biztosítunk a bicikliknek és futóbicikliknek. Arra ösztönözzük a gyerekeket és a szülőket, hogy két keréken, környezetbarát módon közlekedjenek. Célunk az udvar és az utcafront zöldítése is: növényekkel, fák ültetésével tesszük barátságosabbá a környezetet, a legkisebbek szabadtéri játékához pedig egy homokozó-árnyékoló kiépítését is tervezzük a tűző nap elleni védelemért. Valamint az elemista diákjaink számára egy belső mozgásteret és játszószobát szeretnénk kialakítani, és modern mozgásfejlesztő- és játszóeszközökkel (pl. egyensúlyozók, tornaszőnyeg, szivacsmodulok, szenzoros utak és lépőkövek, kisméretű ügyességi eszközök, fejlesztő játékok) berendezni, hogy a rossz idő se legyen akadálya a játékos és örömteli fejlődésnek. Ha teheti, támogassa projektünket!
3 km
Vállalt teljesítmény
4.6 km
Teljesített táv
1 695 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Pálfi nóra
10 lej fizetve
Szabo Pal ?
200 lej fizetve
Borbely Beni
30 lej fizetve
Biro Zsuzsanna
100 lej fizetve
Szabó Enikő
50 lej fizetve
Szakács Éva
30 lej fizetve
Györfi Kristóf
10 lej fizetve
Biro Bernadett ?
30 lej fizetve
Szilágyi Boróka
10 lej fizetve
Bartha Rebeka
10 lej fizetve
László Jázmin Bíborka
50 lej fizetve
Vári Ankisza
25 lej fizetve
Zsigmond Mónika
30 lej fizetve
Fodor Ilona
50 lej fizetve
Kiss László
30 lej fizetve
Kányádi Timea
30 lej fizetve
Simó Nóra ?
30 lej fizetve
László Barna
50 lej fizetve
Fodor Boróka
20 lej fizetve
Orbán Zalán
25 lej fizetve
Deák Valér
25 lej fizetve
Mátyás -Marosi Dorián
50 lej fizetve
Török Andrea
30 lej fizetve
Lorinczi-Vass Zsuzsanna
50 lej fizetve
Biró Zoltán
50 lej fizetve
Biró Imola ?
50 lej fizetve
Major Ildikó Katalin
50 lej fizetve
Nagy Levente
50 lej fizetve
Nagy Levente
50 lej fizetve
Fazakas Tunde
20 lej fizetve
Nagy Gabriella
100 lej fizetve
Fodor Levente
100 lej fizetve
Szép Tamás ?
50 lej fizetve
Biró Melinda
50 lej fizetve
Biró Emőke ?
50 lej fizetve
Gagyi Adél
50 lej fizetve
Hegyi Klára ?
50 lej fizetve
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.