Futó nagykövet
Fix támogatások
1930 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1930 lej
Nagyköveti motiváció
Hatodikos vagyok a lengyelfalvi Waldorf iskolában. Azért futok, hogy ugyanolyan otthonos környezetet tudjunk teremteni a következő osztályoknak, mint amilyet én kaptam az elmúlt 6 évben. Köszönöm, ha támogatsz!
A képviselt projekt célja
Amint azt sokan tudjátok, 12 évvel ezelőtt megálmodtuk, hogy Waldorf óvodát és iskolát hozunk létre Udvarhelyen. Ez sikerült is, hiszen – az összetartó szülői és pedagógusközösség kitartó munkájának köszönhetően – jelenleg 3 óvodai csoportunk és 7 osztályunk működik! A lengyelfalvi iskola épületében mindössze két tanterem állt rendelkezésünkre, ezért úgy döntöttünk, hogy új iskolaépületeket építünk. Az elmúlt években elkészült az első két épület (az első 2, a második 4 tanteremmel) – amely megvalósításhoz jelentős mértékben hozzájárultak a FUSSNEKI! keretében összegyűjtött adományok. Következő célkitűzésünk egy harmadik épület felépítése, amely újabb osztályteremnek, valamint euritmia- és zeneteremnek adna helyet. Az építkezést a szülők kalákában, szabadidejükben végzik, hogy gyermekeink megtapasztalhassák a Waldorf-pedagógia előnyeit, amelyek hosszú távon egész közösségünkre pozitív hatással lehetnek. Segítsetek, hogy tovább építhessük Lengyelfalván a fej, a kéz és a szív iskoláját!
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
1 830 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Tőkés Csilla
|
30 lej | fizetve | |
|
Larcher Áron
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Márton Katalin
|
50 lej | fizetve | |
|
Emma Mama
|
50 lej | fizetve | |
|
Köllő Család
?
|
500 lej | fizetve | |
|
Kiss Emilia
|
50 lej | fizetve | |
|
Dávid Loránd
|
50 lej | fizetve | |
|
Silay Réka
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Kiss Zita
|
50 lej | fizetve | |
|
Hadnagy Zsuzsanna
|
50 lej | fizetve | |
|
Kiss Avar-Szilárd
|
50 lej | fizetve | |
|
Talas Zoltan
|
100 lej | fizetésre vár | |
|
Péter Emőke
?
|
100 lej | fizetve | |
|
M. Emese
|
50 lej | fizetve | |
|
Szabó Endre
|
100 lej | fizetve | |
|
Albert-Nagy Attila
?
|
100 lej | fizetve | |
|
Tünde Antal
?
|
100 lej | fizetve | |
|
Szabó Judit
|
100 lej | fizetve | |
|
Boróka Szilveszter-Berei
|
100 lej | fizetve | |
|
Both Cs.
|
50 lej | fizetve | |
|
Pál Lehel
|
50 lej | fizetve | |
|
Fülöp Csaba
|
100 lej | fizetve |