Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
610 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
610 lej

Nagyköveti motiváció

Minden lépés számít. 🏃‍♀️ Azért futok, mert hiszek abban, hogy egy kis összefogással valami igazán jó dolgot hozhatunk létre. Egy helyet, ahol a gyerekek összegyűlhetnek suli után, ahol lehet csocsózni, beszélgetni, nevetni, új barátokat szerezni, és egyszerűen együtt lenni. ❤️ Lehet, hogy nekem csak néhány kilométer. De minden egyes megtett méter közelebb visz ahhoz, hogy ez a terem tényleg megvalósuljon. Futok azért, hogy legyen egy hely, ahol jó gyereknek lenni. Futok a közösségért. Futok értünk hogy mindez megvalósuljon!🫶🏼❤️✨

A képviselt projekt célja

Mozgásban a falu – közösség minden évszakban A tavalyi Fuss Neki! kampány során elindított közösségi tér mára valódi élettel telt meg. A megvásárolt sporteszközöket, padokat és árnyékolót fiatalok és felnőttek egyaránt használják, saját erőből pedig a terület egy részét is letérköveztük. Jó látni, hogy valóban érdemes volt a befektetett munka: mozgásba lendült a falu. Idén szeretnénk ezt tovább folytatni. A támogatás nagyságától függően tovább térköveznénk a területet, újabb két asztal-pad szettet és szabadtéri kondigépeket vásárolnánk. Emellett egy közösségi terem felújítását is tervezzük, ahol a fiatalok a hosszú téli estéket is együtt tölthetnék. Pingpongasztal, csocsóasztal, asztalok és székek mellett néptáncoktatást, nótaesteket és más közösségi programokat is szerveznénk. Célunk, hogy egész évben legyen egy hely, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, szórakozhatnak és közösséget építhetnek. Mert egy falu akkor él igazán, ha a fiataljai is megtalálják benne a helyüket.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
600 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Nagó Magda
50 lej fizetve
Vajda Teréz
20 lej fizetve
Jére Tünde ?
50 lej fizetve
Tamás Timea
60 lej fizetve
Péter Katalin
100 lej fizetve
Incze Kinga
100 lej fizetve
Laszlo Timea ?
10 lej fizetésre vár
Incze Ildikó
50 lej fizetve
Incze Annamária ?
100 lej fizetve
Réka Székely ?
50 lej fizetve
ilyes gabriella ?
20 lej fizetve
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.