Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
225 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
225 lej
Nagyköveti motiváció
A Zsibongó napközi nemcsak egy intézmény számomra, hanem az életem egy darabkája. Ide kötnek a legszebb gyermekkori emlékeim, hiszen én magam is ide jártam, Édesanyám pedig hosszú éveken át óvónéniként nevelte itt a kicsiket. De a történetünk nem ért véget: a nagylányom után most a legkisebb gyermekem is a Zsibongó falai között cseperedik. A kezdetektől fogva tanúja vagyok annak, hogyan szépül, fejlődik és növekszik ez a csodás hely évről évre. Úgy éreztem, eljött az idő, hogy a hálám és a szeretetem jeléül én is visszaadjak valamit abból a sok jóból, amit kaptunk. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek imádják azt a helyet, ahol a mindennapjaikat töltik, és ehhez elengedhetetlenek a megfelelő, fejlesztő és biztonságos játékok – kint az udvaron és bent a csoportszobákban egyaránt. Ezért döntöttem úgy, hogy idén rajthoz állok a Fuss Neki! adománygyűjtő futáson, és a Zsibongó napközit támogatom!
A képviselt projekt célja
Célunk, hogy a napközi udvarát korszerűbbé, gyermekközpontúbbá és sokoldalúan használhatóvá tegyük új udvari játék- és mozgáselemek kialakításával. A fejlesztés lehetőséget biztosít a gyermekek mozgásigényének kielégítésére, a szabad játék támogatására, valamint a szociális készségek, az együttműködés és a kreativitás fejlesztésére. Egy biztonságos, változatos és inspiráló udvari környezet hozzájárul a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődéséhez és élményekben gazdag mindennapjaihoz.
1 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
225 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Gyorfi-Nagy Beata
|
30 lej | fizetve | |
|
Szekely Melinda
?
|
20 lej | fizetve | |
|
Agnes Cserhati
?
|
25 lej | fizetve | |
|
Ildiko Kocs
?
|
25 lej | fizetve | |
|
Balog Emőke Barbara
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Sata Ramona
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Dalma Katona
?
|
25 lej | fizetve |