Futó nagykövet
Fix támogatások
260 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
260 lej
Nagyköveti motiváció
Fontosnak találom a csapatom által meghatározott cél elérését, mivel ez a közösségünk fejlődését is jelenti, ugyanakkor új hasznos lehetőségeket biztosít a Bögözi Iskolában tanuló gyerekek számára. Véndiákként, akit sok emlékezetes pillanat köt az iskolához, úgy gondolom, hogy támogatni kell az ilyesfajta kezdeményezéseket, ezáltal ösztönözni, bátorítani szeretnék embereket a jó cél támogatása érdekében. Hajrá Bögöz!
A képviselt projekt célja
A projekt keretében az iskola, óvoda meglévő tereinek és eszközeinek megújítását, valamint a tanulók számára új, hasznos lehetőségek kialakítását tervezzük. Elsőként egy biztonságos és rendezett kerékpártárolót szeretnénk kialakítani, amely ösztönözheti a gyermekeket a kerékpárral való iskolába, óvodába járásra. A régi fajátékok, valamint az udvari asztalok és padok felújításával szeretnénk megőrizni a már meglévő eszközöket, ugyanakkor biztonságosabbá és esztétikusabbá tenni az iskola, óvoda udvarát. Egy mászófal kialakításával új mozgáslehetőséget biztosítanánk a tanulóknak, támogatva az aktív kikapcsolódást és a mozgáskoordináció fejlődését. Az osztálytermek egységes függönyeinek, illetve ablakárnyékolóinak kialakítása rendezettebb és kellemesebb tanulási környezetet teremtene. A könyvtár rendbetételével pedig egy barátságos, jól használható olvasó- és közösségi teret szeretnénk létrehozni.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
260 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Gothárd-Kis Bernadett
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Sass Áron
|
100 lej | fizetve | |
|
Csomor Emőke
?
|
10 lej | fizetve | |
|
Kardalus Noémi
?
|
100 lej | fizetve |