Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
260 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
260 lej

Nagyköveti motiváció

Azért szeretném támogatni a Granny Egyesület munkáját, mert számomra az idősebb generáció különösen fontos és értékes. Hálás vagyok azért, hogy nagyszüleim még ma is velünk vannak, és megtapasztalhatom mindazt a szeretetet, bölcsességet és törődést, amit tőlük kaptunk és kapunk a mai napig. Éppen ezért úgy érzem, hogy mindaz, amit lehetőségem van visszaadni az ő korosztályuknak, egyben a nagyszüleim iránti hálám kifejezése is. Hiszem, hogy az időskor nem az aktivitás és a közösségi élet végét jelenti. Minden szépkorú ember megérdemli, hogy érezze: fontos, értékes és szükség van rá, hogy legyenek közösségi élményei, tartalmas mindennapjai és olyan hely, ahol biztonságban, szeretetteljes környezetben lehet együtt másokkal. A Granny Egyesület céljainak támogatásával szeretnék én is egy kis részese lenni ennek a közös ügynek, és hozzájárulni ahhoz, hogy az idősebb generáció tagjai aktívabban, boldogabban és méltó körülmények között élhessék mindennapjaikat. Úgy gondolom, hogy egy közösség valódi ereje abban is megmutatkozik, ahogyan az idősebb tagjairól gondoskodik – és ha ehhez én is hozzájárulhatok, azt szívből teszem.

A képviselt projekt célja

Nappali foglalkoztató központunk legfőbb küldetése, hogy méltó, aktív és biztonságos környezetet biztosítson a szépkorúak számára, megőrizve önállóságukat és emberi méltóságukat. A célok eléréséhez, a tartós sikerhez elengedhetetlen a helyi közösség, a civilek, a vállalkozások és a lakosság aktív összefogása is. A társadalmi elszigetelődés megelőzése, a magány leküzdése, az időskorral együttjáró mentális és fizikai egészségügyi kockázatok ellensúlyozása, a mentális és fizikai aktivitás fenntartása, a kognitív képességek megőrzése és a fizikai mobilitás fenntartása célzott foglalkozásokkal, a méltó, modern és biztonságos környezet biztosítása, a fizikai tér fejlesztése – ez a küldetésünk. A központ fejlesztése technikai és felszereltség tekintetében a mindennapi minőségi fejlesztő munka alapjait jelenti, biztosítja a foglalkozások feltételeit, hozzájárul a szépkorúak jóllétéhez, testi – szellemi – pszichés komfortjához, az intézmény hatékony működéséhez, a közösségi élmény erősítéséhez.
6 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
260 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Levente Kovacs ?
100 lej fizetve
Köpe Melinda ?
50 lej fizetve
Zsolt Lazar ?
50 lej fizetve
Gyongyver Vass
30 lej fizetve
Hadnagy Ágnes ?
30 lej fizetve
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.