Futó nagykövet
Fix támogatások
1250 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1250 lej
Nagyköveti motiváció
Van egy álmunk.
Nem kicsi. És nem is akarjuk kisebbre venni.
Azt szeretnénk, hogy legyen egy hely, ahol a gyerekek újra megtanulnak rácsodálkozni a világra. Ahol nem a képernyőn látják az erdőt, hanem érzik az avar illatát. Ahol lehet sárosnak lenni, fára mászni, tüzet rakni, kérdezni, felfedezni, elfáradni és nagyokat nevetni.
Ez az Oltárkő Erdei Iskola.
Egy hely, amelyet azért álmodtunk meg, hogy a természet ne egy fejezet legyen a tankönyvben, hanem élmény, kaland és otthonosság. Hogy gyerekek jöhessenek ide tanulni az erdőről – és közben egy kicsit önmagukról is.
Idén ezért állok rajthoz, az Oltárkő Erdei Iskola nagyköveteként.
Nem azért futok, mert néhány kilométer majd megváltoztatja a világot.
Hanem azért, mert hiszem, hogy sok ember néhány lépése már igen.
Minden felajánlás egy újabb lépés. Egy gyerek, aki eljuthat hozzánk. Egy program, amely megszülethet. Egy eszköz, amelyből élmény lesz. Egy újabb nap az erdőben, amelyre talán húsz év múlva is emlékezni fog valaki.
És ezért most szükségem van rátok.
Legyetek a szurkolóim. Legyetek az Oltárkő szurkolói.
Tegyünk együtt azért, hogy legyen egy hely, ahol a következő generáció nemcsak tudja, hogy vigyázni kell a természetre, hanem megtanulja szeretni is.
Én futok.
Ti adjátok hozzá a lendületet.
A cél pedig messzebb van, mint a célvonal. 🌲
Fussunk neki együtt!
Az Oltárkőért. A gyerekekért. Az erdőért. 💚
A képviselt projekt célja
Irány a természet! Hisszük, hogy a környezetvédelem és a természet szeretete a személyes tapasztalással kezdődik. A projektünk célja, hogy a gyermekeket kiszakítsuk a képernyők világából, és kikísérjük őket az erdőbe, ahol szakképzett erdőpedagógus vezetésével, élményalapú módon ismerkedhetnek meg az erdő- és vadgazdálkodás mindennapjaival, valamint a helyi élővilággal.
A fenntartható tanulás érdekében egy új, interaktív tanösvényt hozunk létre: a látogatókat színes ismertető- és jelzőtáblák, játékos feladatok, valamint kényelmes erdei pihenőhelyek várják majd.
Nemcsak építkezünk, de közösséget is teremtünk: a tanösvény pihenőhelyén közös erdei programokat, szabadtéri játékokat és hangulatos bográcsozásokat szervezünk, ahol a gyerekek és családok együtt fedezhetik fel az erdő varázsát.
Segíts, hogy megalapozhassuk a jövő természetszerető nemzedékét – fuss velünk, vagy támogasd a tanösvény megépítését!
3 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
1 180 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Fazakas Katalin
|
100 lej | fizetve | |
|
Sandor Levente
?
|
20 lej | fizetésre vár | |
|
A Z
?
|
100 lej | fizetve | |
|
Kun Enikő
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Elisabeta Miklo
?
|
100 lej | fizetve | |
|
Vajda József Istvan
|
60 lej | fizetve | |
|
Romeo Mezei
|
100 lej | fizetve | |
|
Tyukodi Szabolcs
|
100 lej | fizetve | |
|
Sandor Kerekes
?
|
100 lej | fizetve | |
|
Elias Gergely
?
|
100 lej | fizetve | |
|
Filep László
|
50 lej | fizetve | |
|
Kerekes Csongor Zsolt
|
70 lej | fizetve | |
|
Enyedi Kinga
|
50 lej | fizetve | |
|
Hám Péter
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Csonka Kinga
?
|
100 lej | fizetve | |
|
Miklós Éva
|
50 lej | fizetésre vár | |
|
Damian Ana
|
50 lej | fizetve |