Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
1440 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
1440 lej

Nagyköveti motiváció

Hiszek abban, hogy a tehetség nem kiváltság, hanem lehetőség – de csak akkor, ha támogatást is kap mellé. Az alapítvány munkája lehetőséget teremt olyan diákoknak, akik szorgalmasak, jeles tanulmányi eredményeket érnek el, ám anyagi körülményeik gátat szabhatnak álmaiknak. Számomra a futás nemcsak sport, hanem eszköz: híd azok között, akik segíteni tudnak, és azok között, akiknek szükségük van rá. Ezért vállalom minden évben, hogy a kilométereimet értük teszem meg – hogy még több fiatalnak lehessen esélye tanulni, fejlődni, kibontakozni.

A képviselt projekt célja

Ebben az évben az Esély Alap programunkra gyűjtünk elsősorban, ami által szociálisan nehéz helyzetben lévő, jó képességű tanulókat támogatunk Székelyudvarhelyen. Másodsorban pedig az alapítvány működési költségeire gyűjtünk, hisz egyre nehezebb a fennmaradás, és ahhoz, hogy hiánypótló programjainkat továbbra is meg tudjuk szervezni, és ezáltal az udvarhelyszéki civil szférát és közösséget az elkövetkezendőkben is erősíthessük, elengedhetetlen az alapítvány működésének fenntartása.
8 km
Vállalt teljesítmény
8 km
Teljesített táv
1 440 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Horvath Sandor
30 lej fizetve
Szabo Szelyes Edit
100 lej fizetve
Marcu Rebeka
50 lej fizetve
Márkon Kriszta
20 lej fizetve
Sandor Benedek
100 lej fizetve
Balint Major Kornelia ?
30 lej fizetve
Mate Blanka
25 lej fizetve
Kányádi Sz.
20 lej fizetve
Balog Zsuzsa
30 lej fizetve
Vinczeller Zsuzsa
30 lej fizetve
Lajos Sándor
100 lej fizetve
Lajos Ágnes ?
500 lej fizetve
Diemer SRL
50 lej fizetve
Köllő Család
200 lej fizetve
KISS MELINDA
15 lej fizetve
Bencze Andy
50 lej fizetve
Lázár László
50 lej fizetve
Ardelean Zsuzsanna
20 lej fizetve
Beata Tofalvi
20 lej fizetve
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.