Futó nagykövet
Fix támogatások
-
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
-
Nagyköveti motiváció
Azért jelentkezem idén is a Fuss neki! futásra, mert tavaly már megtapasztaltam, milyen jó érzés részese lenni ennek a közösségnek. Szeretném idén is próbára tenni magam, fejlődni, és megmutatni magamnak, hogy mindig képes vagyok egy kicsit többre.
A futás számomra nemcsak a mozgásról szól, hanem a kitartásról, az akaraterőről és arról, hogy ne adjam fel akkor sem, amikor nehéz. A konditermi edzések mellett a futás egy újabb kihívás, ami motivál és erőt ad.
Idén is fuss neki! – magamért, a célért és azért az érzésért, amikor büszkén átléped a célvonalat. 🏃♂️💪❤️
A képviselt projekt célja
Mozgásban a falu – közösség minden évszakban
A tavalyi Fuss Neki! kampány során elindított közösségi tér mára valódi élettel telt meg. A megvásárolt sporteszközöket, padokat és árnyékolót fiatalok és felnőttek egyaránt használják, saját erőből pedig a terület egy részét is letérköveztük. Jó látni, hogy valóban érdemes volt a befektetett munka: mozgásba lendült a falu.
Idén szeretnénk ezt tovább folytatni. A támogatás nagyságától függően tovább térköveznénk a területet, újabb két asztal-pad szettet és szabadtéri kondigépeket vásárolnánk. Emellett egy közösségi terem felújítását is tervezzük, ahol a fiatalok a hosszú téli estéket is együtt tölthetnék. Pingpongasztal, csocsóasztal, asztalok és székek mellett néptáncoktatást, nótaesteket és más közösségi programokat is szerveznénk.
Célunk, hogy egész évben legyen egy hely, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, szórakozhatnak és közösséget építhetnek. Mert egy falu akkor él igazán, ha a fiataljai is megtalálják benne a helyüket.
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
-
Befizetett támogatások