Támogatások

Gyalogló nagykövet
Fix támogatások
50 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
50 lej

Nagyköveti motiváció

Jó látni, hogy a napköziben törekednek arra, hogy a kicsik otthonos körülmények között, gondoskodással körülvéve, szeretetteljes légkörben tölthessék óvodás éveiket. Ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetnek a keresztény nevelésre, valamint a gyerekek személyiségének, képességeinek fejlesztésére. Azért szeretném támogatni őket, hogy a gyerekek igényeihez mérten, a fejlesztéshez és a mindennapokhoz szükséges hiányzó eszközöket beszerezhessék.

A képviselt projekt célja

A korábbi FussNEKI programok alkalmával, akárcsak most, a gyerekek fejlődési lehetőségeit tartottuk szemünk előtt, beltéri és kültéri játékszerek, bútorzat, technikai eszközök beszerzését céloztuk meg és a sikeres részvétel eredményeként terveink mindig szépen alakultak. Jelenlegi célunk kissebb kaliberű, hiszen különböző felszerelésekkel szeretnénk ellátni az óvodát: korszerű takarítóeszközökkel, technikai eszközökkel valamint dekorációs és egyéb kiegészítőkkel. Alapvetően biztonságos, praktikus és kényelmes eszköztárral tud szerethetővé válni a tér.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
50 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Csonta Ildikó
50 lej fizetve
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.