Futó nagykövet
Fix támogatások
270 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
270 lej
Nagyköveti motiváció
Azért jelentkeztem Fuss NEKI! nagykövetnek, mert fontos számomra, hogy építsük a közösségi terünket, ahol a barátainkkal együtt, komfortosan tudunk időt tölteni. Szerintem sokat számít, ha van egy hely, ahol összegyűlhetünk és kiszakadhatunk a mindennapok monotonitásából. Az egészség szempontjából is értékesnek tartom ezt a kezdeményezést, hiszen a sport és a közösségi élmény egyszerre mozgathat át.
Nagykövetként én is szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy ez a tér fejlődjön, és időtállóan szolgálja a közösségünket. Ha egyetértesz ezzel és van rá lehetőséged, kérlek támogasd az akciónkat.:)
A képviselt projekt célja
Mozgásban a falu – közösség minden évszakban
A tavalyi Fuss Neki! kampány során elindított közösségi tér mára valódi élettel telt meg. A megvásárolt sporteszközöket, padokat és árnyékolót fiatalok és felnőttek egyaránt használják, saját erőből pedig a terület egy részét is letérköveztük. Jó látni, hogy valóban érdemes volt a befektetett munka: mozgásba lendült a falu.
Idén szeretnénk ezt tovább folytatni. A támogatás nagyságától függően tovább térköveznénk a területet, újabb két asztal-pad szettet és szabadtéri kondigépeket vásárolnánk. Emellett egy közösségi terem felújítását is tervezzük, ahol a fiatalok a hosszú téli estéket is együtt tölthetnék. Pingpongasztal, csocsóasztal, asztalok és székek mellett néptáncoktatást, nótaesteket és más közösségi programokat is szerveznénk.
Célunk, hogy egész évben legyen egy hely, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, szórakozhatnak és közösséget építhetnek. Mert egy falu akkor él igazán, ha a fiataljai is megtalálják benne a helyüket.
5 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
270 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Váradi Renata
|
20 lej | fizetve | |
|
Szőcs Balázs
|
50 lej | fizetve | |
|
Lőrincz Orsolya
|
200 lej | fizetve |