Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
65 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
65 lej
Nagyköveti motiváció
A Gub Jenő kollégium rendezvényei lehetőséget adnak, hogy megismerjük a helyi értékeket, megcsodáljuk a természetet és ezáltal közösséget építsünk. Fontosnak tartom, hogy tegyünk a helyi kezdeményezésekért, ezért idén azért gurulok, hogy továbbra is tartalmas programok várják a szovátai és környékbeli érdeklődőket.
A képviselt projekt célja
A Mariánum Egyesület által működtetett Gub Jenő Kollégium célja, hogy élményszerű természetismereti és néprajzi programokon keresztül erősítse a Sóvidéken élő gyermekek és családok helyi értékekhez való kötődését. A projekt keretében 2026 novembere és 2027 júliusa között több közösségi program valósul meg: novemberben indul egy több fordulós online honismereti csapatverseny, amelyet tavasszal Szovátán megrendezett döntő zár, a legjobb csapatok pedig tanulmányi kiránduláson vesznek részt. Januárban madárgyűrűző programot, májusban egy sóvidéki épített örökséget bemutató, szakvezetéssel kísért értékfeltáró kerékpártúrát, júliusban pedig levendulaszürettel egybekötött gyógynövényes családi napot szervezünk. A projekt eredményeként legalább öt közösségi program valósul meg, erősödik a résztvevők helyismerete, természeti szemlélete és a Gub Jenő Kollégium közössége.
15 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
65 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Sprencz Család
|
15 lej | fizetve | |
|
Fábián Ibolya
?
|
50 lej | fizetve |