Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
100 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
100 lej
Nagyköveti motiváció
Bringára pattan a család apraja-nagyja. A jó mókán túl a család némely tagja komoly céllal teker ezúttal. Szeretnénk segíteni a Waldorf iskola növekedését.
Hogy miért támogass minket?
Biztos ti is azt érezitek, mint mi, hogy a gyerekeiteknek a lehető legjobb és legboldogabb életet szánjátok. Olyan életet, amibe majd bátran beleáll és tovább építi, formálja ezt a világot, szeretettel, szeretetből.
A Waldorf légkör, mint olyan, a Waldorf közösség, mint olyan, a Waldorf intézmények, mint olyanok egy "védőburkot" szőnek a gyerekeink köré figyelemből, odaadàsból ès elhivatottsàgból, ami alatt csemetèink a versengés helyett odaadàst és segítségnyújtás tanulnak, "piacképes" fejlesztés mellett egyéni kivirágzás lehetőségét, ami a tévelygés és élethosszig tartó keresgélés helyett hozzásegíti őket rátalálni a sors feladatukra, ami ma a legnagyobb ajándék. Ja és okostábla helyett pedig fúrnak, faragnak, festenek, zenélnek, szőnek, horgolnak, tapasztalnak és élnek. Okosan, boldogan, áletrevalóan és ha mi a szülei nem csesszük el, akkor szeretetben is.
No, ezért biciklizünk.
Ha szerinted sem piskóta, támogass minket.
A képviselt projekt célja
Amint azt sokan tudjátok, 12 évvel ezelőtt megálmodtuk, hogy Waldorf óvodát és iskolát hozunk létre Udvarhelyen. Ez sikerült is, hiszen – az összetartó szülői és pedagógusközösség kitartó munkájának köszönhetően – jelenleg 3 óvodai csoportunk és 7 osztályunk működik! A lengyelfalvi iskola épületében mindössze két tanterem állt rendelkezésünkre, ezért úgy döntöttünk, hogy új iskolaépületeket építünk. Az elmúlt években elkészült az első két épület (az első 2, a második 4 tanteremmel) – amely megvalósításhoz jelentős mértékben hozzájárultak a FUSSNEKI! keretében összegyűjtött adományok. Következő célkitűzésünk egy harmadik épület felépítése, amely újabb osztályteremnek, valamint euritmia- és zeneteremnek adna helyet. Az építkezést a szülők kalákában, szabadidejükben végzik, hogy gyermekeink megtapasztalhassák a Waldorf-pedagógia előnyeit, amelyek hosszú távon egész közösségünkre pozitív hatással lehetnek. Segítsetek, hogy tovább építhessük Lengyelfalván a fej, a kéz és a szív iskoláját!
10 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
100 lej
Befizetett támogatások
Támogatások
| Támogató | Fix összeg | Összeg/km | Fizetések |
|---|---|---|---|
|
Magyari Dóra
?
|
50 lej | fizetve | |
|
Boróka Szilveszter-Berei
|
50 lej | fizetve |