Támogatások

Futó nagykövet
Fix támogatások
115 lej
Kilométeres támogatások
-
Összes lehetséges támogatás
115 lej

Nagyköveti motiváció

Sziasztok! Számomra a mozgás, a sport nem csupán hobbi, ez az én napi töltekezésem, az egyensúlyom és az erőforrásom. Anyaként a legfontosabb célom, hogy jó példát mutassak a gyermekeimnek, és megtanítsam nekik, hogy kitartással, elhivatottsággal és nyitott szívvel bármit elérhetünk. ​Most egy olyan kihívás elé állok, ahol a futás iránti szenvedélyemet egy igazán nemes cél szolgálatába állíthatom. Idén is rajthoz állok mert hiszem, hogy minden egyes megtett kilométernek és minden egyes támogatásnak hatalmas ereje van. Célunk, hogy a gyerekeknek, fiataloknak, családoknak létrehozzunk egy olyan közösségi teret, ahol az év bármelyik szakaszában együtt lehet, sportolhat, kikapcsolódhat. ​Fussunk, segítsünk és tegyük jobbá a mindennapokat együtt! ​Köszönöm a támogatásodat! ❤️🏃‍♀️

A képviselt projekt célja

Mozgásban a falu – közösség minden évszakban A tavalyi Fuss Neki! kampány során elindított közösségi tér mára valódi élettel telt meg. A megvásárolt sporteszközöket, padokat és árnyékolót fiatalok és felnőttek egyaránt használják, saját erőből pedig a terület egy részét is letérköveztük. Jó látni, hogy valóban érdemes volt a befektetett munka: mozgásba lendült a falu. Idén szeretnénk ezt tovább folytatni. A támogatás nagyságától függően tovább térköveznénk a területet, újabb két asztal-pad szettet és szabadtéri kondigépeket vásárolnánk. Emellett egy közösségi terem felújítását is tervezzük, ahol a fiatalok a hosszú téli estéket is együtt tölthetnék. Pingpongasztal, csocsóasztal, asztalok és székek mellett néptáncoktatást, nótaesteket és más közösségi programokat is szerveznénk. Célunk, hogy egész évben legyen egy hely, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, szórakozhatnak és közösséget építhetnek. Mert egy falu akkor él igazán, ha a fiataljai is megtalálják benne a helyüket.
15 km
Vállalt teljesítmény
-
Teljesített táv
115 lej
Befizetett támogatások

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Nagy Enikő- Borbála ?
50 lej fizetve
Szöllösi-Márton Noémi ?
50 lej fizetve
Sèra Zsani ès Tamás
15 lej fizetve
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.